Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Az Apple máris támadja a Windows 7-et

Itthon gyakorlatilag semmit sem lehet látni az Apple kommunikációjából, a boltokon kívül szinte nem is létezik a cég. Amerikában azonban kőkeményen folyik a reklámhadjárat, most éppen a Wondosw 7 nemzetközi bemutatója kapcsán. A tőlük megszokott módon ezúttal is a Mac-PC szembenállást bemutató szpotokkal rukkoltak elő, ezek segítségével igyekszenek beleköpni a Microsoft operációs levesébe. A most  leforgatott két új film megüti a szokásos mércét, és ha nem is tartoznak a sorozat legjobbjai közé, a célnak, vagyis a Win 7 finom égetésére nagyszerűen alkalmasak.

Az első filmben a PC büszkén mutatja be Macnek az új oprendszert, és azt ígéri, a hetesnek már nem lesznek olyan hibái, mint amilyenek a Vistának voltak. Ezt az állítást az idő visszapörgetésével, a korábbi bejelentésekkor tett betartatlan ígéretekkel teszik komolytalanná, megmutatva az XP vagy a Vista indításakor tett ugyanilyen ígéreteket. A másik film arra mutat rá, hogyha már a Microsoft úgyis váltásra buzdítja az embereket, miért ne válthatnának Win 7 helyett Snow Leopardra. Ráadásul az Apple-nek azért sem tragédia az új Windows, mert a Macek már simán futtatják ezt is, így remek alkalom lehet a vásárlóknak egy új Macintosh (hogy hogy nem épp most jött ki az új széria majdnem mindenből) vásárlására is.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr241469732

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Windows 7 - fél év után 2009.10.24. 12:12:02

A héten lesz fél éve, hogy a 8 éves, öregecskedő Windows XP-t lecseréltem a sajtóban és fórumokon egyaránt agyondícsért 7-esre, abból is a 7100-as számú RC buildre. Mivel számomra az After Effects működési sebessége kulcsfontosságú szempont, a váltásko...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

the k0zi · http://k0zi.blogspot.com 2009.10.24. 17:12:57

@beam188: mobil alkatrészek pl proci, ram, hdd-ből meg 2,5"-os. Kevesebb hőt termel és kevesebb áramot fogyaszt. Cserébe drágább is. Asztali gépbe is lehet ilyet venni, AMD-nél e jelzést kapnak.

beam188 2009.10.24. 17:13:03

@norbi2k: nem csak macbook, hanem desktop gép is van. Természetesen a widowsos gépek is megtalálhatóak az áruház kínálatában. A macbookról nem is akartam semmit sem mondani, mert designban kb ugyanazt tudja, mint bármelyik notebook, vagy netbook. Tucatáru. Az imac már más tészta, ott jobban előjönnek az apple design hátrányai. Elég, ha a monitor széles keretét nézzük, ennél sokkal elegánsabb egy tetszőleges gyártó vékony megoldása, de ízlésekről ugye butaság lenne vitatkozni. Egy kicsit ormótlanabb, oszt annyi. Az sem rossz megoldás, hogy a monitorba zsúfoltak be mindent. Így az alkatrészek hűtése olyan kiváló, mint egy laptopban. De a lényeg az, hogy megspóroltak vele 2 drótot. Itt egy profi zeneszerző asztala és itt tényleg indokolt volt a kábelekkel való takarékoskodás:

images.google.com/imgres?imgurl=http://www.icompositions.com/music/uploads/520/30194_Setup_with_Imac_24_Alluminium.jpg&imgrefurl=http://www.icompositions.com/music/song.php%3Fsid%3D79273&usg=__mnyqq-A4iowFPR7I_njcijtBNEs=&h=1536&w=2048&sz=916&hl=hu&start=32&um=1&tbnid=CCrR-OYDAc0_HM:&tbnh=113&tbnw=150&prev=/images%3Fq%3Dimac%26ndsp%3D18%26hl%3Dhu%26lr%3D%26client%3Dfirefox-a%26channel%3Ds%26rls%3Dorg.mozilla:hu:official%26sa%3DN%26start%3D18%26um%3D1

lavór 2009.10.24. 17:14:01

@norbi2k:

Ja, mint a rajzszeg. :)

Van Mac-om. is. Tudom miről irkálok. A Pc-ém 100x gyorsabb sajna. De olcsóbb is :D

dr. Aullah 2009.10.24. 17:15:05

@norbi2k: Így kapásból egy windowsos reklámra sem emlékszem, amit láttam valaha, nem hogy hasonló ilyenre. Mindig csak a maceset látom valamiért...

the k0zi · http://k0zi.blogspot.com 2009.10.24. 17:15:06

@Gery Greyhound >: 60k-ért már ultimate-et kapsz (igaz Angliából, itthon még egy 10-est + áfát rá kell dobni). Dobozos Win 7 Home Premium 43k+áfa.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 17:16:42

@teh k0zi: De nekem nem kell ez a kompakt ház, legalábbis százezret nekem semmiképp nem ér meg. Ha meg nagyonsok pénzem lenne, akkor mac pro + 2 darab 30-as Cinema Display egymás mellett, szóval iMac akkor sem kéne ha ingyen lenne.

beam188 2009.10.24. 17:18:04

@norbi2k: bocsánat, azt hittem, egy fórumon kifejthetem a véleményem

norbi2k 2009.10.24. 17:20:39

@Aullah: akkor nem láttad azt a reklám sorozatot amiben az adnak valakinek 1000 dolcsit hogy vegyen laptopot? ha igen akkor gondolom érted a célzást, miért készult a reklám...

beam188 2009.10.24. 17:21:09

@teh k0zi: tehát lényegében az imac egy notebook alkatrészekből összeszerelt asztali gép, ha jól értem. A noti alkatrészeket pedig a problémás hűtés indokolja. Megint ott tartunk, hogy a stylistok büntetik a designereket.

norbi2k 2009.10.24. 17:21:47

@beam188: ne vedd komolyan :) amugyse azt mondtam hogy ne mondj semmit, a véleményeddel ütköztettem az enyém... hm?

norbi2k 2009.10.24. 17:24:25

@beam188: nem a két db drot miatt tettek mindent a monitorba...
amugy milyen keret vastag szerinted? az a fekete csik a szélén? :) Azért annyi keret szerintem majd minden monitoron van, nem? :)

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 17:28:02

@lavór: áhá, sok sok vírusom volt az évek alatt, meg se tudom számolni, de asszem kb 0:)
sok sikert, más terület ahol megpróbálsz cikizni? szóltam én be a lófasz windowsra h mekkora egy nagy fos vírustanya? nem akkor mi a jó égnek pofázol bele, fényesítsd a bicajod inkább.. csá

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 17:29:01

@beam188: nem másokért vettem de neked is nehéz a felfogásod is a sok windowsos barom barátoddal együtt nem érdekel. nekem egy gép kellett ami nem windows mert nem tetszik, én ilyen egyén(iség) vagyok, ha nem tetszik elég rasszista idióta beállítottságú vagy, nagyon sajnállak. ennyi erővel mondhatnám, neked szar turi pc-d van pc alkatrészből lkurva gáz avgy haverom hogy csak pc-re telik cső:)

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 17:31:20

könyörgöm, sötét buta emberek, nézzetek körül, informálódjatok dolgokról utánna írjatok baromságot:) közötök nincs semmihez, nem tiszteltek másokat, akkor mit akartok? maradtok ugyanazok a buta bunkó suttyó utolsó magyar sötét emberek. ennyi a lényeg. ha valamit nem tudsz már szar köcsög sznob geci macesek vagyunk igaz? mer van egy házam amit rajtam kívül még senki se látott, és szerinted mutogatom.. értem, okos vagy, egyből kiismersz:) te biztos láttad már más helyett az enyém, sok buta, na csá, értelmetlen szerencsétlen vita. pár év és vége a win-nek de lehet a vírus eszi meg az osx-et ahogy a wint. ki tudja, találgattok itt és ráeröltetitek más emberre a véleményetek. ti ennyire ráértek egész nap? húzzál ki van sok megemlékezés 56-ról nézd inkább azt értelmesebb dolog mint itt csesztetni mást a saját butaságoddal.

the k0zi · http://k0zi.blogspot.com 2009.10.24. 17:31:56

@Gery Greyhound >: Cinema Display-en már vitatkoznék, szóval nem biztos hogy azt kell megvenni :)

És az én érvelésem arra utalt, hogy van indok arra, hogy miért drága az iMac. Ettől még ár/érték arányban nem lesz jó.

lavór 2009.10.24. 17:33:27

@thomee84:
te olvasol is vagy csak vered a nyálad?Azt írtam: ha nő a felhasznlók köre, a vírusírók is telerakják a Mac Os-t vírussal. Emellett a büszke Mac mikor teszi lehetővé, hogy normál Pc-n fusson az Os-ük? Soha. Csak fikázzák a wint, de nem mernek beszállni a ringbe, mert azonnal elvesztik az előnyüket. Comprende? Most nézem: már 8x DVD író van a Mac-ban? Mi ez, múzeum? :D

Emellett, ha noti sebességre vágyok, mindig bekapcsolom a Mac-omat. :) De a páromnak kiváló netezgetni. Munkára meg hát marad a Pc.

the k0zi · http://k0zi.blogspot.com 2009.10.24. 17:33:44

@beam188: gondolom igen, nem vagyok apple tervezőmérnök. Csak próbáltam kicsit terelni a népeket, hogy nem véletlenül kerül az annyiba (bár valszeg profit is van rajta vastagon)

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 17:35:46

@lavór: őszinte legyek nem érdekel a téma, aki arra ráér egész nap h egy macet csesztessen majd beírja hogy sok nagyképű sznob maces veri a nyálát akkor szerintem itt csönd sokaknak.kurvára nem érdekel hogy neked pc-d van meg win-ed. nekem mac van és boldog vagyok, semmiben se szenvedek hiányt csak te pofázod a baromságokat, tök ugyanaz mindkét rendszer..

lavór 2009.10.24. 17:42:40

@thomee84:

Megen irkálsz valamiről, amit szóba se hoztam. :D

Mikor futtatható egy Mac Os egy Pc-n. Ezt kérdeztem fikázás nélkül. Ha téged kielégít az a gép, amid van, az nagyon jó. Neked.

Ha arra gondoltál, hogy alkatrész szinten ugyanaz-e a 2 hardver, akkor igen, mióta Intel procival szerelik a Mac-ot. Az Os-ek eltérő motorral bírnak.

De ha valamit nem értesz, szépen udvariasan megkérdezheted ám. :D

Majd egyszer nagyobb sebességre vágy és lesz egy Mac-prod. :D

norbi2k 2009.10.24. 17:45:07

@lavór: szuper jó PC-d lehet :)

lavór 2009.10.24. 17:46:14

@norbi2k:

Áááá, a Mac-om gyenge. :) Nincs kedvem a Pro-ért 1millát adni. :)

norbi2k 2009.10.24. 17:46:54

@lavór: azt hiszem megint előkerült a lényeg. "Ha téged kielégít az a gép, amid van, az nagyon jó. Neked." meg azoknak akik még mac-et vettek... nyilván akik nem, azokat a windows elégiti ki... hát akkor meg is fejtettük a dolgot :D

norbi2k 2009.10.24. 17:47:50

@lavór: kicsit ugy érzem, ez már ilyen direkt fikázás....a mac-em gyenge... valami 5éves macbook? ...

lavór 2009.10.24. 17:50:14

@norbi2k:

Tök mindegy melyik, a Mac-pro-n kívül mind harmatgyenge horror áron. De ennek tényleg semmi köze az eredeti kérdésemhez, ami kapcsolódott volna a bloghoz is. Van előnye a Mac-nak. Vírustalan.

norbi2k 2009.10.24. 17:51:05

@lavór: igazad van, ne is kezdjük előről :)

lavór 2009.10.24. 17:53:49

@norbi2k:

Itt megint tévedsz. Adott árért mekkora idő alatt tudok a hardverrel elkészíteni egy munkát. A Pc-n ez a sebesség/ezer ft sokkal kisebb összegre jön ki. Emellett másodlagos kérdés az operációs rendszer milyensége.

Mondok egy példát: Mac ugyanarra a műveletre 6 órát ír ki míg végez, addig a Pc 53 percet. Szerinted?

capor_ 2009.10.24. 17:54:34

@Gery Greyhound >:

ezek az adatok az előző generációs iMacre igazak.
ezekkel számolj: (legolcsóbb modell)

3.06GHz Intel Core 2 Duo
4gb ram
500gb vinyó
fullhd 22" S-IPS paneles monitor
dvd író
wifi N-es
bluetooth
vezetéknélküli minőségi bill+egér (nem az akcijós tescos 6e forintért :) )
geforce 9400m
webkamera :P

Így szerintem 200k körül lesz alkatrészekből..

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.10.24. 17:54:56

@Gery Greyhound >: Az új iMac-ben nem laptop alkatrészek vannak, hanem rendes asztaliak. Így lehet olcsóbb, mint a korábbi verziók.

Amúgy az új legkisebb iMac szerintem korrekt áron van a tudásához képest, legalábbis nem hiszem, hogy ki tudnád hozni olcsóbban, de meg lehet próbálni:

- valami korrektebb alaplap (ez nálad kimaradt)
- 3 GHz-es C2D (és nem 2,6-os)
- 4 GB RAM DDR3 1066MHz (és nem 2 GB)
- 500 GB HDD (és nem 320 - amúgy hol kapsz 20-ért terrásat?)
- 9400M (jó ez nem egy bivaly... :) )
- DVD író, SD kártyaolvasó
- vezetéknéküli Bluetooth egér és billentyűzet
- webkamera (nem röhög, sok kicsi bizony sokra megy)
- 21,5"-os, LED-es IPS, paneles fullHD kijelző (ez lenne messze a legtöbb)
- legális oprendszer, néhány segédprogrammal

Ahogy én számolgattam, ez nem tudod kihozni sokkal olcsóbban (pont ilyet meg szerintem sehogy sem), és akkor még nem beszéltünk a kompaktságáról, a tetszetős megjelenésről, és a néma működésről (ami nekem különösen fontos lenne). Persze ez sak most érvényes, a korábbi generáció már igencsak rossz ár-érték mutatóval rendelkezett, de az újdonságok szerintem korrektek.

A legnagyobb bajom az, hogy ha tényleg szignifikáns javulásra vágyom a mostani rendszeremhez képest, akkor bizony a legdrágább változatot kellene vennem, ami a maga nemében szintén korrekt árazású, de abszolút értékben meg nagyon sok pénz... :(

Persze, nem kevés pénz ez a 320 ezer, még így monitorral sem, de nem is irreális. Fogd fel úgy, mint egy Jaguar X-type-ot. Ez a legkisebb Jaguar, de mégis 11-12 millió (vagy több), szóval nem népautó, de olcsóbb Jaguar nincs. Ugyanakkor megfelelően van árazva a hasonló kategóriájú BMW-hez és Mercedesekhez viszonyítva.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.10.24. 17:55:50

Megelőztek... :)

Valóban, a Wi-Fi kimaradt a listámból. Mea Culpa.

norbi2k 2009.10.24. 17:56:50

@lavór: lol, most komolyan ilyen légből kapott számokkal akarsz érvelni ? :) legalább egy teszoldal linkjét szurtad volna be.. mellesleg mostanság nagyon sok ilyen van, pont a win7 miatt, és ezeknél a teszteknél pont az jön ki hogy semmiben nem jobb az egyik a másiknál, ebben kicsit gyorsabb a win abban meg lassan...
de mondok egy példát. windows vista 5 orát ir ki egy muveletre, Mac ugyanarra 48 percet. szerinted?
beszélgethetunk ilyen szinten is :)

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.10.24. 17:57:54

@tony zionist: Te nem értesz meg vnagyon alamit, ezzel a hardver dologgal kapcsolatban, hogy miért nem fut el mindenen egy os x, és hogy miért nem érdeke ez az apple-nek.

valami gyakorlatit képzelj el egy, pl. egy mercedes-t az újak közül, és tedd rá azt a felnit, amit ajánlanak hozzá, a 215 szélest, menjél vele pár kört a városban, és élvezd ki, hogy milyen fasza a mercedes autóval menni, ott van, fogja az utat, stabil és élvezetes vezetni. aztán tegyél rá egy 145-ös gumit, és anyázzál, hogy milyen szar a mercedes-szel menni. a merci soha nem fogja javasolni, hogy 145-ös gimivel használd a merciket, amikethez 215-ös gimit javasol.

na, ha ezt érted eddig, akkor képzeld azt, hogy az os x = mercedes, a felni pedig a hardver. az apple-nak se érdeke, hogy minden hardveren fusson a rendszere, mert így nem fog az apple júzer anyázni, hogy ha rosszul választ harvert az oprendszerhez (ahogy a win-es júzerek a széles laptop skálán, sűrűn igenis az ára miatt megveszik azt, ami nem való az adott win verziójához.) ez tapasztalhatod Te is, amikor leülsz a másik ember gépe elé, és anyázol, hogy Nálad otthona Te win-ed mindenben gyorsabb. na, ha egy mac-es leül egy másik mac-es gépe elé, akkor nem anyázik, hanem minden használ úgy, ahogy szokta a sajátján, mert ha neki kisebb (értsd: olcsóbb) hardvere is van, azon is, tökéletesen megy az oprendszer, mert az apple így akarta, és ezt az érzést akarja a vásárlóinak megadni. azt, hogy ne olyan hardvert kelljen vennie, amit egy év múlva cserélni kell, hanem staliblan tudjon vásárolni 4-5 évre is, mert az a gép, akkor is rendesen fogja futtatni az oprendszert a frissítésekkel együtt. jobban tudja az oprendszer a gépeihez igazítni, és optimalizálni, ha pontosan tudja, hogy ilyen géepkre kell optimalizálni.

ilyet, nem sűrűn látsz egy win-es laptop esetében pl., belassul, több memóriát eszik, stb, sorolhatnám. nos, ennyi kell megérteni az apple gépeiről, és máris megérted, hogy nem drágábbak a gépei. mert ergó hosszabb távra vásárolod meg a hardvert, vagyis effektíve többi ideig használható a gép azzal a (néha kavesebbnek tűnő) teljesítménnyel.

ugyanez igaz volt régen az Amiga-PC eseténben is, a PC-s hardverek már réges-régen (szinte két havonta) frissültek, és nagyobb órajelen döcögtek, ugyanakkor az integrált, Amigák a 14 Mhz-es processzorral használhatóbbak voltak évekig, holott az órajel teljesítménye a PC-s harvereknél már régen a többszörösénél tartott, mégsem volt érezhető a számok alapján elvárható nagyságrendekkel nagyobb különbség.

talán ezzel így kb. fény tudtam csiholni e témában, ettől én még ugyanúgy használnok win-t és mac-et is, egyikkel sincs komolyabban semmi bajom, az egyiket ugyan jobban szeretem, mint a másikat, de ha kell mindkettőt tudnám anyázni, ha kéne. de elállok ettől, mert az csak parttalan vita lenne.

lavór 2009.10.24. 18:01:23

@norbi2k:

Engem nem tud már a Mac meggyőzni. Van mindkét gépem.
Szépek. Még vírustalan is. Ennyi.

norbi2k 2009.10.24. 18:06:47

@lavór: nekem is van mindkettő, de nem találok ki statisztikákat csak azért mert az egyiket jobban szeretem :)

EvilHedgehog 2009.10.24. 18:09:56

@lavór: Én most épp egy Os X 10.5.7 alól irok PC-ről Intel C2D E8400 3Ghz.
Szóval a Mac OS X gond nélkül fut igen sok PC-n...
Persze itt van a Win7 is mellette...ő a főnök a gépen.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 18:10:02

@cousin333: Jóvammár, ezerszer leírtátok hogy az az előző generáció, oké, elfogadtam, azt hittem az apple.hu hiteles forrás, elnézést.

"amúgy hol kapsz 20-ért terrásat?"

Egész pontosan 19.415 Ft-ért vettem a múlt héten, itt:
www.aqua.hu/1tb-samsung-hd103sj-sataii-32mb-cache-winchester-77711.html

A proci olyan nagyon sokkal nem lett komolyabb, kb ez van nekem is (3,1-es kétmagos AMD, 18 körül van ma az ára) a memória pedig szintén csak egy tizessel dobja meg az árat. Asztali gépbe meg nekem semmi szükségem wifire... Az alaplap jogos. A webcamról viszont ez a vicces képecske jut eszembe :)))

www.mopo.ca/uploaded_images/mac-vs-pc-webcam-is-broken-769833.jpg

Ez az új imac most nagyjából az itthoni gépem teljesítményét hozza, és fentebb írtam hogy mennyi volt és azóta mennyit költöttem rá... Jó, a monitorom nem LED-es, de tervbe van véve egy jobbfajta 26-os :) És ha gépet cserélek a jövőben, nekem nem kell a monitort is vele együtt kidobni, ez is számít azért.

lavór 2009.10.24. 18:12:21

@norbi2k:
Én se kitaláltam. De nem is .pdf file megnyitási sebességek érdekelnek. :D

ezsolt 2009.10.24. 18:14:24

Én régóta macen dolgozom, most vettem egy hp mini 5101 netbookot windowssal, és épp most rakok rá inkább egy ubuntu linuxot

egész röviden ez a véleményem a windowsról

egyébként meg a könyökömön jö ki az összehasonlítgatás, aki windowst szeretne használni rajta tegye, aki macosx-et, vagy linuxot, rajta

lavór 2009.10.24. 18:14:44

@EvilHedgehog:

Tehát beteszed a Pc-be a Mac Os-t és bootol róla? Ne már! ?innyá beteszem a Tigeremet. :D

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 18:16:51

Egyébként valaki futtat itt iMac-en After Effects-t? Csak úgy kíváncsiságból érdekelne, hogy egy bizonyos tesztprojektet mennyi idő alatt renderel le (WinXP-n és 7 RC-n teszteltem, 10% sebességnövekedés a 7 javára, a héten fogom feltenni a végleges Win7-et és azzal is letesztelem)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 18:18:22

@lavór: A gyári Apple kiadás ugyan nem, de a Hackintosh ilyen, érdemes lenne kipróbálni, egész jelentős hazai rajongótábora van:

osx86.hu/

lavór 2009.10.24. 18:20:49

@Gery Greyhound >:

Na ez az! Tessék nyílttá tenni a versenyt, ne Hackintossal kelljen már hasonlítgatni.
Mer ugyi a Hackintos mégse Machintos. :)

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.10.24. 18:22:56

@Gery Greyhound >: Ahogy én látom az apple.hu az Apple magyarországi, kissé elhanyagolt weboldala. Ha árak kellenek, akkor boltot keress, pl. XMS, ők tuti naprakészek. :D

Látom, valóban 20. Mondjuk sem a Samsungban nem bízom különösebben (HDD ügyben), sem az Aqua-ban, de kétségkívül annyi.

Az az AMD véletlenül nem egy Brisbane magos X2 6000+? Nekem is éppen olyan van... :)

"a memória pedig szintén csak egy tizessel dobja meg az árat"

Épp azt mondom, hogy az ilyen kis aprósáok azok, amik meglepő mértékben emelhetik az árat.- Amúgy most azt vizsgáljuk, hogy ér-e annyit az imac, amennyibe kerül, vagy azt, hogy neked megéri-e egy ilyen gép? Mert a kettő ég és föld.

"A webcamról viszont ez a vicces képecske jut eszembe"

:) Igen, ezt ismerem. Mondjuk ebben az esetben is lehet...

- nem használni
- venni helyette egy külsőt pár ezer forintért (ami szintén elromolhat persze, a PC-n is)

"Ez az új imac most nagyjából az itthoni gépem teljesítményét hozza"

Igen, de a monitort is beleszámolva már ugyanitt lennél szerintem. Márpedig annak a fontossága szerintem aligha elhanyagolható. És itt nem is az a kérdés, hogy neked érdemes-e rá váltani. Én sem venném a legkisebbet, mert nem nyújt többet, mint a mostani, sőt, a videokártya pl. határozottan gyengébb, ami így a GPU videodekódolás korában és az OpenCL hajnalán nem egy jövőtálló befektetés...

EvilHedgehog 2009.10.24. 18:23:45

@lavór: Keress rá Google-ben az iAtkos vagy az iDeneb disztróra....

norbi2k 2009.10.24. 18:27:00

@lavór: pedig elég kitalácio szagu :)

lavór 2009.10.24. 18:30:24

@EvilHedgehog:

Nagyon köszi, de ezt a részét értem.
Az alapvető kérdésben mindig azzal válaszolnak a Mac rajongók, ha például valaki kritizálni meri kedvenc oprendszerüket, hogy: "Á,az egy Hackintosh csak!" Nem eredeti hardverkörnyezben futtt... és a többi. Erre írtam én: Tegye a Mac elérhetővé a sima Pc-k-re a saját oprenszerét, hogy a sima use is el tudja dönteni: melyik kell neki. Úgy antireklámot csinálni a winnek, hogy nem futtatható saját rendszerük pécés környezetben....

k_huszar 2009.10.24. 18:33:01

@beam188: ... nem teljesen ...

Egyszeruen a Te ertelemezesedben (ha jol ertelmezem) azok a szoftverek nem rugnak labdaba semmilyen szinten (~nem leteznek), amik openszosz alatt vannak...

fajn, en elfogadom!

Ellenben mivel a szoftvere az en fejembern szoftvert jelent, es nem ipari szabvany es/vagy kizarolag commenrcionalis szoftvert ezert van az, amiert en ugy gondolom, hogy elbeszelunk egymas mellett ...

maskulonben hogy a szoftvergyarto nem gyart szoftvert egy adott platformra, mit mond el a platformrol ... ?

EvilHedgehog 2009.10.24. 18:36:04

@lavór:
"Á,az egy Hackintosh csak!" - Igen..ez egy érdekes kijelentés.

Én iAtkos-t használom. Ez annyiban tér el az eredeti Mac OS től hogy elhiteti az OS-el hogy eredeti Mac EFI-n fut. (Mivel a pc-s alaplapokon nincs ilyen EFI). Ennyi! Ettől függetlenül natívan max. teljesítménnyel fut. Hozza azokat a Benchmark eredményeket amiket a 3GHz-es iMac...sőt jobbat is mivel a videokártyám jobb mint ami az iMacben van.

the k0zi · http://k0zi.blogspot.com 2009.10.24. 18:38:51

@cousin333: hát ha ennyire odavagyunk az OpenCL-ért, akkor elmondom hogy az iMac csúcsmodellben olyan videókártya van, amilyen az asztali pc-mben több mint 1 éve (és akkor kb 39000Ft-ért vettem). Annyira meg nem nagy az arcom, hogy ne legyen elég egy 24"-os monitor :)

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.10.24. 18:44:26

@lavór: soha nem fogja ezt az apple megtenni, erre próbáltam rávilágítani az előbb. úgyhogy az igazi összehasonlítás akkor lenne mérvadó, ha az ms is saját összeállítású hardverrel árulná csak a win-jeit. akkor nyilván nem 28 GB lenne az alap Win7 Ultimate rendszer a vinyón, hanrm csak 5 GB, mint a snow leopard pl. de lehet, hogy így sem csinálnák meg ennyire az optimalizást, ami jelentősen befolyásolja a sebességet (lásd pl. a bottidő, kapásból, ugyanazon a harvderen 1,5 annyi a win7-nél.) az alap memóriahasználatról ne is beszéljünk, mert az megint olyan mértékű eltérést mutat, hogy nincs is értelme hasonlítgatni pl. de ezek csak technikai részletek, nyilván másban a win erősebb, és a leo a gyengébb.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.10.24. 18:44:49

@teh k0zi: Nem mondtam, hogy oda vagyok érte, mindenesetre ígéretesnek tűnik, csak nem egy 9400M társaságában.

Tisztában vagyok vele, hogy mennyibe kerül egy 4850, köszönöm. De talán te sem tagadod, hogy ártól függetlenül "némileg" jövőtállóbb befektetés egy ilyen, mint egy 9400M. Nem mondtam azt sem, hogy játékra használnám, ha csak arra kellene, akkor nyilván nem gondolkoznék Mac-ben.

24"-ról: Pár napja én is ezt mondtam volna, de most szerintem még jobb, ha nagyobb... :) Főleg, hogy ebben az esetben a méretnövekedés durva felbontásnövekedéssel is jár (általában a 27"-sok ugyanúgy 1920x1200-asok, mint a 24"-esek, a plusz 3" nekem sem érné meg, de ez már 2560x1440, ami azért nagyon nem mindegy).

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.10.24. 18:48:23

@k_huszar: azért a szoftvergyártól elsősorban anyagi haszonért dolgoznak, úgyhogy nem tudod leírni egyik oprendszert se, amire egy adott szotftvergyrtó nem dolgozik, nyiévn nem azon éri el a legtöbb hasznot, és evidens, hogy olyanra feleszt mindeki, amiről a legtöbb profitot reméli vissza. vagyis szimplán hülyeség így általánosítani, hogy amire nem fejlesztenek a legtobb szoftvergyártó cég, az biztos szar. az aston martin se szar, csak mert nem fejlesztették ki a népautó kategóriát, nekik nem az a célközösnég. szóval ez most vakvágányos érvelés volt a részedről, mindegy melyik oprendszerre értetted.

k_huszar 2009.10.24. 18:50:27

@Gery Greyhound >: viccesa kep, de sajnos a vilag errefele halad ... szoval semmi uj ...

alaplapra maj'minden periferia raintegralva ... elszallt ahang, nem akarod _megcsinaltatni_ (mint a kepen, amit kuldtel) veszel egy hanggartyat ... (vagy videokartyat, vagy ethernet-kartyat, raidvezerlot ...)
Vagy elszallt a kamera a mobilodban, akkor mit csinalsz? (arrol nem is beszelve, hogy olyan alaplapot, amin nincsen mindenszar raintegralva kb olyan konnyu venni mint telefont kamera nelkul ...)

lavór 2009.10.24. 18:52:31

@holex:

Persze, hogy sohanapján lesz elérhető Pc-re gyári Mac Os. :)

Attól még jól esik fikázniuk a Wint. :) A Win helyében letiltanám az Inteles Mac gépekről a boot lehetőséget. :)

capor_ 2009.10.24. 18:59:45

@lavór:

aki egyébként jobban megszeretné érteni, miért is nem elérhető a leopard sima PCre az keressen rá erre: "experience economy". Az apple nem egy szoftveróriás nem az oprendszer a fő terméke...
Kb. olyan lenne mintha Starbucksos kávét vennél a tescóba csak mert az kurva jó.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.10.24. 18:59:51

@lavór: igazad lehet, és igazából nem is a valódi mac-esekkel babarálnál ki, hanem a hackelt mac-esekkel, vagyis ezzel csak az apple malmára hajtanád a vizet, hiszen kénytelenek lennének fizetni azért, amit most lopva használnak. :) de amúgy én is letiltanám.

ugyanakkor igazad van, sohanapján majd lesz pc-s laptopra is gyári mac, ha majd integrálják majd a több ezer drivert, a több ezek különböző létező perifériához, és akkor az a verzió majd 28 mega helyet foglal el a vinyón alapból, és 70e Ft lesz, és 2szer annyi idő alatt bootol be.

de hé!!!

ilyen már létezik már ma is, csak nem mac osx a neve.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.10.24. 19:05:19

@capor_: azért ahhoz képest picit mindig jobbra csinálták meg a szoftvereiket, annak ellenére, hogy nem is ez a legfőbb profiljuk. atyaég! milyenek lennének a szoftvereik akkor, ha komolyan csak ezzel foglalkoznának? nem lenne a vitafórum se, hogy melyik oprendszert válaszd, mert lehet, hogy nem lenne alternatíva sem.

lavór 2009.10.24. 19:05:24

@capor_:

Ismerem a Mac "filozófiáját". Azért nem elérhető az oprendszerük, mert azonnal elvesztenék előnyüket optimalizáció terén a winnel szemben. Természetes, hogy az Unix kernelre építkezés alapból stabilabbnak tűnik, de ha ott is 1000 driver, kodek... stb lépne színre, ki tudja mi lenne. És mint legutóbb láttuk: a Snow Leopard esetében is becsúszott az a bizonyos baki. Elég nagy, de ez most mindegy is.

lavór 2009.10.24. 19:08:28

@holex:

Ha a win 7-re gondoltál, az a teljes telepítéssel együtt, + driver 32 perc nálam. A Mac-omra a Tigert, 2. DVD nélkül (iDVD, iPhoto... stb... és skippelve a DVD ellenőrzést 1 óra.

Zalzan Kavol 2009.10.24. 19:09:29

A Linux/Win7 index cikk kommentjei nyugodtabbak voltak, ezt elég furcsának tartom :)

Én tettem usernek WinXP-t a Macbook pro-jára az OSX mellé (shame on me :) ) mert nem volt neki elég a VirtualBoxban futtatott XP teljesítménye egy speciális progihoz, de pár dolog nem működött rajta tökéletesen, pl. a speciális karakterekkel, funkcióbillentyűkkel gondok voltak (bár ez VirtualBoxon belül is így volt) Nem volt sok időm foglalkozni a dologgal. Vajon a Win7 már tökéletesen futna rajta?

capor_ 2009.10.24. 19:10:05

@holex:

megmodnom őszintén, hogy fogalmam sincs miről beszélsz :)

raklap 2009.10.24. 19:10:06

az apple mivel támad?...a microsoft annyi pénzt költ egy egy oprendszer kutatására fejlesztésre mint ami az apple éves árbevétele...

semmilyen szinten nem lehet összehasonlítani egy windows-al egy osx-et... lehet hypolni reggelig de attól a valóság nem fog változni... a világ otthoni pc-in 95%-ban windows van... talán ezen kéne előbb elgondolkozni hogy nem véletlenül...

norbi2k 2009.10.24. 19:12:44

@raklap: jaj, ez nagyon béna, bocs... miért van windows a gépek többségén... kit érdekel, ezen gondolkozz el :)

Tzupi 2009.10.24. 19:13:25

n+1 -dik vita ugyanarról a lerágott csontról :D

reklám meg gyökér dolog lett, Apple és Microsoft ahelyett, hogy "kreativ" marketingeseket alkalmazna, vegyen fel pár programmert :D Jobban járna mindenki :D

raklap 2009.10.24. 19:14:31

@norbi2k:

nem mindenki szeret álomvilágban élni... van akit érdekel a valóság...

capor_ 2009.10.24. 19:16:05

@lavór:

A lényeg az, hogy az apple terméke nem csak a szoftver vagy a gép hanem az egész "experience". Külön-külön elenyészőek lennének viszont közösen igen nagy előnyt tudnak kovácsolni belőlük.
Ezért van, hogy hivatalosan csak itunes-al tudod használni az ipodod, osx csak a célhardwarrel van stb. stb... Nem éri meg külön-külön és az apple mint minden más cég profitban érdekelt. Vagy szerintetek megérné elkezdeni a Microsoft ellen menni (90% vs 2,5-5% vagy hogy áll most az oprendszerek elterjedsége)?? na ne vicceljetek már...

norbi2k 2009.10.24. 19:17:49

@raklap: van akit meg nem érdekel kinek van nagyobb autoja :)
de gondolom ismered, hogy is van? 100 millio légy nem tévedhet? :)

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 19:18:50

@capor_: ők azt hiszik lehetséges:) a lényeg itt igazából az lenne, pc-d van? használd a 7est, mac-ed van? használd a snow leot és nagy kuss. de sokaknak nem megy ez a nagy kuss! ez olyan kimeríthetetlen téma mint az xbox vs. ps3:) főleg a sok debil ma, értelmeset nem tudtak, csak odáig jutottak, dupla áron fele olyan gép, ami csak doc-ot tud megnyitni és ennyire jó:D üdvözletem továbbra is iq:)

lavór 2009.10.24. 19:22:30

@capor_:

Persze. Sőt az "I"(én, enyém) szócska használata sem véletlen. :) Reklám az egész világ, és nem más, mint: PÉNZ. :D

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.24. 19:23:21

@lavór:

De miért tennének ilyesmit? Több mint éppen elég, hogy a sajét gépeik képesek egyidejűleg futtatni minden nehézség nélkül OSX-t és Windowst.

capor_ 2009.10.24. 19:23:41

@thomee84:

Attól, hogy ezt kommunikálják nagyon jól tudják ők is hogy nem :) Vagy úgy kellene reklámozni a cuccukat, hogy rosszabb mint a win7 de azért vedd meg?? :D Az a jó ebben az összehasonlításban, hogy nem lehet őket objektív szempontok alapján, szóval bármit lehet mondani. (persze össze lehet, de azok a szempontok aza emberek 95% nem érdekli)

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.10.24. 19:23:52

@capor_: arra, hogy ha hasonlítgatni szeretné valaki a két rendszert egymáshoz, akkor a win7 még mindng semmiben sem jobb a tesztek szerint, mint a snowleo. ez csak az oprendszer, de a többi programjukat illetően is, valamilyen rejtályes oknál fogva több ötletesség csúszik be náluk, mint az ms-nél. de ezt tudjuk be a több éves tapasztalaton alapuló előnynek csak. kb. erről beszélek.

lavór 2009.10.24. 19:25:42

@A Nép - Te vagy!:

Mé, szerinted a PC nem futtatná a Mac Os bármelyikét? :D Csak hát a driverek....

k_huszar 2009.10.24. 19:28:47

@holex: nem ertem, mert egyetertunk :-)
Ezert nem ertem, hogy miert erv az, X oprendszer jobb, mert van rajta ilyen vagy olyan szoftver ...

Komplex applikaciot meg soha nem fejlesztettem, de az en fejemben valami olyan nagyon egyszerusitet kep letezik, hogy van UI, ami lehet OS specifikus, van egy SW-layer, ami lekezeli a OS fele a hivasokat, ez megint OS fuggo, ami meg kozotte van az meg OS-fuggetlen (nem tudom mennyire egyszeru a kep, de en igy kepzelem ...)

Noszoval - megint csak az en fejemben - az OS fele valo hivasok lekezeleset nem lehet meguszni ... az OS specifikus marad, es az egy "must have" layer ...
Ellenben ha az UI viszi el a szoftver nagy reszet, ott mar valami baj lehet ...
Mire akarok kilyukadni?
Hogy nem feltetlenul scratchbol kellene felepiteni egy szoftvert (2x-es munkaval) ha tobb OS-kompatibilisen szeretnenek gyartani ...
Amig meg nem csinaljak meg addig meg maximum halvany elkepzeleseik lehetnek arrol hogy mekkora a visszaterules ...

mindegy ... magammal vitatkozok ...

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.10.24. 19:33:08

@lavór: ha Neked a telepítési idő a legfontosabb, akkor Te nem vagy igazán komoly felhasználó, sokkal inkább valamifélre rendszergazda. a telepítási időnek nem sok relációja van az oprendszer működésének szempontjából. (de ha már itt tartunk pl. azt nem írtad, hogy a win7 telepítője formázott-e, vagy csak quick, vagy csak update telepítés vagy szűz, mekkora vinyót formázott, ha igen, és ugyanezt nem írtad a Tigerről sem, így amelett, hogy a telepítési idő a legértelmetlenebb összehasonlítási alap, még csak nem is releváns így a kettő.) ettől pl. az általam írt adatok semmit nem változnak, ami pl. 28 GB az 28 GB lesz 32 perc telepítási idő után is, ami 5 GB az meg 5 GB, lesz 1 óra telepítés után is. és azt még nem is említettem, hogy telepíteni általában egyszer telepítesz.

lavór 2009.10.24. 19:43:00

@holex:

Vista óta nincs "hosszú" format a guiban. :) Nekem tök mindegy mekkora helyet foglal el az 1 terrán az oprendszer. Mondjuk a Mac-nél már nem mindegy, mert elég kicsiket adtak hozzá anno. Meg Hitachit. :(

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.10.24. 19:46:25

@k_huszar: értem, amit írsz, de képzelj el valamit, ami általánosságban előfordul. win + visual c++ vagy c#, vagy sing#, vagy amit akarsz, csak irj meg egy osztályt, ami nem UI rétegű, és máris kilyukadsz oda, hogy a .net framework nagyon szuper, de ha benne megírsz valamit, akkor azt soha nem integrálod egyszerű munkával másik környezetbe. mert win specifikus az egész keretrendszer. a lényege az lett volna annó, hogy integrálható lesz más oprendszer alá majd (még erről konkrétan nem hallottam semmit), viszont a .net nem tölthető le még más platformra, viszont a win alatt ez szuperül működik és könnyű gyorsan, hibamentesen kódolni a tervekből. akár profi, akár amatőr szinten.

amikor egy cég a fejlesztési időt akarja csökketeni, akkor egyértelmű, hogy nem fog ansi c-ben nekiállni kódolni, és minden drivert, aloszályt megírni ansi-ban, hogy egy szimpa gcc-vel fordítható legyen eyetleg egy unix-os platformra is, hol előre tudja, hogy nem fog eladni semmit a saját termékéből.

ellenben nenkiáll egy olyan környezetet kereni, ahol a legrövidebb a fejlesztés idő (mivel az idő pénz), pl. a .net keretrendszert win alá (nem is nagyon van ma már más), és abban pikk-pakk összepakolja, amit szeretne. és máris kilőtte a platformfüggetlenéget, nem áldoz több energiát arra, hogy kifejlessze a programot pl. mac-re, és nem írja át a kódokat a cocoa-ra object-c alá.

ez persze európában jobban igaz, de mostanában pl. az eletronic arts egy dvd-n adja ki a mac-es és pc-s telepítőt az új játékaihoz. nekik már megéri mindkettőre fejleszteni.

na, most okoskodtam egy sort. :)

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.10.24. 19:49:01

@lavór: nos, ebből is látszik, hogy milyen sűrűn telepít egy átlag felhasználó (pl. én) egy operációs rendszert. :)

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.10.24. 20:02:16

@lavór: egyébként nem az a lényeg, hogy 28 vagy 5 az 1 terán. hanem az, hogy az 5 lényegesen kevesebb adat, és nem mindegy, hogy a (pl.) 4GB renszermemóriádban a 28 GB-nyi adatból ránt be a rendszer valamit, vagy az 5GB-ból. nyilván Te is érzed, hogy az 5-ből 4 sokkal jobb arány, mint a 28-ból 4. (nyilván a gyakorlatban az oprendszer nem figyel benne az összes memóriában, de bizonyos részei időközönként betöltődnek illetve kürülnek a memóriából). minél magyobb az betöltött rész, annál kevesebb modul fér el ugyanannyi memóban, annál több a "darálás". (nyilván nem kell nagyaráznom hogy a win7 nem azért 28 GB, mert 6-szor annyit tud, mint egy snowleo: a tudásuk erősen egyforma szinten van, a megírt kód mérete nagyobb, ha nem is hatszor a sok integrált mádiafálj miatt, de 4,5-et bevállahatunk.)

ezt akartam kihozni ebből, hogy lényegében (gyors vinyók ide vagy oda), a win ennek ellenére szétdarálja a vinyódat, miközben az oprendszer egyes részeit töltögeti a memóriába. minél kevesebb a szabad memória, annál több a dara. ha több program egyszerre fut, néha megakad a töltögetéstől. ezt gondolom Te is tapasztaltad. és ez nem a vinyó tényleges mérete miatt van, hanem a háttéradatok/memória igencsak rossz arányából adódik. (vagy az adott modul indokolatlanul nagy mérete miatt is esetleg.)

okés, most már télleg nem akarok okoskodni, mert csak a hülyék okoskodnak, de gondolom éretetted, amit szerettem volna mondani a mérettel kapcsolatban.

k_huszar 2009.10.24. 20:03:58

@raklap: Elgondolkoztam, es a kovetkezokre jutottam:

A MS meg a legelejen egy roppant visszataszito habar zsenialis lepessel
_egyeduli_ operacios rendszer volt a PC-s hoskorban.
Ezzel szepen beagyazta magat mindenhova ... a szoftverei kvaziszabvannya emelkedtek (nem! nem a minoseg miatt!), az iskolakban azt tanitottak, a kormanyokkal jo bizniszeket kotottek ... es qrva sok penz koltottek kampanyra!

es mire a konkurencia felhozta magat, addigra az emberek mar mindenhol kis homokorat kerestek, es meg akkor is nyug volt (van) az "atallas" ha
a konkurencia esetleg legalabbolyanjo termekkel all elo ... (jo pelda erre a "hol van a passziansz" nevu urban legend (?)*)

Ezert nepszeru ...

Valamelyik orszag valamelyik kozigazgatasa szakitani akart a win-kotottseg alol. tenyleg atalltak csaknem teljesen linuxra ...
A tapasztalatokrol nyilatkozott a felelos ...
O mondta, hogy a titkarnoi szinten nagyon sokat segitett az uj platform elfogadottsagaban, ha beallitottak azt a hatterkepet, amit a win-en hasznaltak :-)

lavór 2009.10.24. 20:06:44

@holex:

Persze. Jobban optimalizálható egy szűk keresztmetszetű harverre írt jobb kernel.
De ettől sem változott az alap kérdésem és észrevételem.

lavór 2009.10.24. 20:09:24

@k_huszar:

Szerintem is egy tök átlag felhasználónak például egy Ubuntu haláláig elég. :) Még sok is. :)

norbi2k 2009.10.24. 20:10:46

@k_huszar:
www.youtube.com/watch?v=o4MwTvtyrUQ
ezeknek az embereknek hogy magyarázod el miért jobb az egyik vagy másik?
Miért a windows az elterjedtebb, jol leirtad, anyámnak az e betű jelentette az internetet, amig le nem ült a gépem elé, de szeirntem még most sem vágja mi van.. nos ezért reklámozza magát az apple azzal hogy egyszerü használni, mert az átlag user, az a bizonyos 90%, lofaszt nem tud az oprendszerről, nemhogy más baromságokrol...

k_huszar 2009.10.24. 20:13:21

@holex:
OK, itt az en tapasztalatom veget er, mert nem is tudom mi az a NET ize ...
de ezek szerint ez egy nagyon specialis terulet: www.phoronix.com/scan.php?page=article&item=nvidia_qa_linux&num=1

kulonben tenyleg kivancsi lennek hogy egy autocad vagy egy adobe illustrator mennyiben alapul net-re?

k_huszar 2009.10.24. 21:01:18

@norbi2k: vicces ...
de ugye mink (is) ugy kezdtunk kuzdeni a szamitogepes analfabetizmus ellen, hogy megtanitottak a winwordot ... nem?
Nem szamitogepkezelest tanitottak meg, hanem hogy a windowson hogyan kell megnyitni egy szoveges fajlt ...
aztan a haver meg megmutatta, hogy a ogyan kell feltelepiteni kepernyovedot, ... stb ...
ennek az eredmenye ez ...
... ami amugy vicces, de korantsem olyan szomoru ...
ezeknek az embereknek nagy resze arra tudja hasznalni a szgepet, amire akarja, es ha atultetik egy masik OS ele, akkor egy hetig anyazik, aztan megszokja, es ott is tud majd levelet olvasnio, meg velveten celebrity-rankinget bongeszni ...

raklap 2009.10.24. 21:04:29

@k_huszar:

az az ms érdeme hogy megszerezte a felhasználókat... és az is ha meg tudja tartani... eddig mindig sikerült letennie az asztalra egy oprendszert

B911 · http://baratcsaba.hu/blog/ 2009.10.24. 21:36:37

a mac arra jó, hogy a windows ne legyen teljesen egyed uralkodó a világban, mert akkor súlyos büntetéseket kellene fizetnie a Microsoftnak, bár így is fizethetne, mivel a felhasználók több mint 90%-a windowst használ, Magyarországon meg az emberek 99%-a

B911 · http://baratcsaba.hu/blog/ 2009.10.24. 21:41:25

ha nem lenne a mac meg linux a maga kis pár százaléknyi részesedésével, mindenki a Microsoftot basztatná, hogy teljesen monopol helyzetben van, ezért darabolja fel magát még jobban

norbi2k 2009.10.24. 21:56:16

megint okosabbak lettünk miért jo a mac :)

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.10.24. 22:44:25

@wizzard: nekem szokott fagyni, ha 5-6ablak meg van nyitva.meg van,hogy bekapcskor nem hozza be az ablakot, elhal féluton.

Bery · http://www.facebook.com/berkes.peter 2009.10.24. 22:49:18

kb hányan használnak ma itthon a Mac-et?

thinker_ 2009.10.24. 22:51:56

erőlködik a mac, mert ennyi pénzért a kutyának sem kell, csak a sznoboknak...
win7 kiváló oprendszer, a sok divatmajom meg használjon mac-et...

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.10.25. 00:24:20

@lavór: hát képzeld azt, hogy egy kisebb adatmennyiséget könnyebb betölteni egy adott memóriatartományba, mint egy nagyobbat. :) vagy azt, hogy egy nagyobb adatmenyniség nagyobb memóriatratományt foglal le. :) vagy azt, hogy ugyanaz a akód, ha több progtamosorból van megírva, akkor nagyobb a bináris kód, ami több helyet foglal a fizikális memóriában. :) nekem mindegy, hogy merről közelíted.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.10.25. 00:28:44

@k_huszar: ezt talán egy autocad fejlesztő vagy egy abode feljesztő tudná megmondani. még csak tippleni se tudok, hogy mennyire .net-es vagy menynire nem az.

norbi2k 2009.10.25. 02:20:58

@thinker_: annyira erőlködik hogy minden negyedévben többet ad el, egész pontosan 17%al többet mint tavaly ilyenkor, ami annyit jelent hogy 1,7 milliárd dollárral van most több a cég zsebében. Május óta majd megkétszereződtek a részvényeik ára ( 119ről indult, most 200 dodó felett van) ... kurvára erőlködik :D

norbi2k 2009.10.25. 02:34:46

@Bery: itthon nagyon kevesen... USA-ban 4. legnagyobb gyártó, 8-10%os részesedéssel...europában, illetve nyugat-europában pedig 5% körüli...

EvilHedgehog 2009.10.25. 07:56:16

Hát..oldalletöltések alapján most röpke 0.62%-on áll a Mac OS X

www.rankings.hu/hu/ranking/operating-systems.html

thinker_ 2009.10.25. 08:34:33

@norbi2k:

megnézzük a microsoft számait is? :)))

norbi2k 2009.10.25. 10:34:58

@thinker_: azt hittem kitalálod.. de ne menjünk már bele, kicsit visszaolvasnál, megértenéd a számokat, és hogy miért annyi amennyi... szoval a kinek van nagyobb autoja a homokozoban vitát inkább ne erőltesd :)

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása