Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Dobozos fröccsel jön a Hilltop?

Az utóbbi időben történtek már próbálkozások a föccs palackozott formában történő piacra dobására (pl. 5 éve a Szigeten, vagy itt), sőt nekem még valami vörösboros kólás termék is rémlik a polcokról. Most azonban nem akárki, hanem a Hilltop vette a fejébe, hogy a nyári szezonban kedvez a fröccsbarátoknak, és előrukkol egy ilyen termékkel (a fotó nyilvánvalóan csak egy geg a részükről, nem komoly dizájnterv). A dolog egyelőre kísérleti fázisban jár, a honlapjukon gyűjtik a véleményeket, amelyek majd vagy megerősítik vagy visszariasztják őket a dologtól. Kérdés, hogy a célközönség vevő lenne-e egy ilyen termékre, ami a fém dobozból kiindulva annyira azért nem lenne olcsó. Az is kérdés, hogy ártana-e ez a termék a minőségi borok előállítására törekvő Hilltop megítélésének, hiszen bár jó fröccsöt csak jó borból lehet készíteni, és a fröccsivásnak megvan a maga kultúrája, a fröccs megítélése idehaza nem feltétlenül pozitív, sokan - nagyon helytelenül - de csak a talponállók és az egyetemisták italaként tartják számon. Pedig ahogy azt egy ausztrál példa is mutatja, lehet ezt igényesen is csinálni, minőségi alapanyagokból, minőségi csomagolásban. Persze az is lehet, hogy az egész egy nagy médiatrükk, aminek szerintem ellentmond a letöltendő kérdőív kidolgozottsága, és az abban szereplő konkrét kérdések, amelyekből az is kiderül, hogy hová lőnék be az árat. Ti mit gondoltok erről? (A plusz infókért köszönet a facebookos hozzászólóknak)

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr121934412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

basel 2010.04.20. 09:59:26

Nem vagyok benne biztos, van-e értelme "igényes" palackozott fröccsöt piacra dobni. A fröccs igényes fogyasztásához hozzá tartozik egy pohár, márpedig ha az van, akkor nem egy boszorkányság hagyományosan előállítani a fröccsöt.
Bár nagy ellensége vagyok az ásványvízből készült fröccsnek, de az tényleg mindenhol kapható, ahol az új terméket esetleg árulnák.

szósölfán 2010.04.20. 10:00:02

Egy jó hideg fröccs nyáron aranyat ér :-D

Ha jól emlékszem mostanság egyre több olyan kampány volt aminek a célja, hogy népszerűsítse a magyar minőségi borból készült hűsítő italt :-)

lh6.ggpht.com/_U7ObfN1h6_U/SmGasxst86I/AAAAAAAADBI/WMHi3ySklkw/s800/froccs2.jpg

m.blog.hu/ro/roguesec/image/froccs5.jpg

Fue · http://www.english-hungarian.com 2010.04.20. 10:01:29

Jé, én pont ebből a borból szoktam nyáron fröccsözni. Kíváncsi vagyok, milyen lenne a dobozos - külön lenne kisfröccs, nagyfröccs, házmester, hosszúlépés stb., hogy mindenkinek megfeleljen? Mert ha nem, akkor nem igazán jobb, mintha magának keveri ki-ki ízlés szerint. Ráadásul egy literenként 370-420 Ft-os borból egy minimum 150 Ft/dobozos fröccsöt csinálni nem éppen kínál túl jó ár/érték arányt.

Amúgy tökéletesen egyetértek azzal, amit a fröccs itthoni megítéléséről írsz. Sokan azt hiszik, hogy a fröccs szerepe az, hogy ihatóvá tegyük a legrosszabb borokat, és szörnyülködnek, ha normális borból kevered. Én nem értem, miért rontaná el a legjobb bor ízét is a szóda (vagy, ha nem sznoboskodunk, ásványvíz).

Bajnok · http://bajnok.blog.hu 2010.04.20. 10:03:06

Fröccs jó. Főleg nyáron esik jól egy laza jéghideg kisfröccs.
Mikor lesz már nyár?

Lásd még a tavalyi Fröccs fesztivál.

Köny 2010.04.20. 10:04:44

@Fue:
"literenként 370-420 Ft-os bor"
Hol kapod meg ennyiért a Hilltop Irsai Olivér literjét?
Még fent a hegyen is 1710Ft egy 3 literes IO borzsák.

konyvelomo 2010.04.20. 10:06:20

Fröccsöt fém dobozból? Itt bukik a történet :(

Fue · http://www.english-hungarian.com 2010.04.20. 10:22:48

@Köny: Budakalászi Metro, 10 literes kiszerelés.

Hajrá!

thing 2010.04.20. 10:41:10

Kis lépés az emberiségnek, hosszúlépés nekem.

jela.hu/?p=856

:-)

SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.04.20. 10:53:34

Elég bevállalós a Hilltop ilyesfajta újítások terén, nem tartom kizártnak, hogy lesz valami ilyen megoldásuk, még ha nem is ilyen Coca-Cola dizájnnal, mert azért tuti kapnának egy jó kis pert a nyakukba. :) Nyáron fröccsöt én is főleg Hilltop borokból szoktam gyártani, ár/érték arányban ilyesmire talán a legjobbak a boraik.

Novi bácsi 2010.04.20. 11:16:13

"(A plusz infókért köszönet a facebookos hozzászóknak)"

Szívesen! :)

Nem tudom mikor tévedtem az ausztrál boros oldalra (másfél, 2 éve lehetett), de abszolút elgondolkodtató volt a számomra, hogy mi a bánatért ragaszkodunk annyira az üvegpalackhoz? Ez ugyanaz kicsiben, mint a fahordóról átállni a fermentálótartályokra(?). Sorry, nem vagyok nagy borász, de értitek. OK, ne legyen papírdobozos, meg műanyagkannás, de ezek a fémdobozos cuccok kifejezetten guszták. Az aussi-kat amúgy is kedvelem, mert olyan hagyományosan kényes dolgokhoz is hozzá mertek nyúlni, mint a dugóval zárás - tök jó a csavaros kupak is.

Novi bácsi 2010.04.20. 11:18:23

@Fue: mondjuk erre nem is gondoltam - de igazságod vagyon :)

portsider 2010.04.20. 11:20:08

Tavaly a Szigeten Vargáéknál lehetett palackozott fröccsöt kapni. Megkóstoltam, nem jött be.
+1 a zsákos Hilltop Irsainak. Meg ugye a Feind.

Jó Estét 2010.04.20. 11:33:12

az ausztral link az nem froccs, hanem leginkabb pezsgo, vagy ha froccs akkor torkolybol keszult mert 13fokos :D

Dobozos froccsnek meg riszpekt, sztem a froccs a legmeltatlanabb helyen levo ital, multkor egy koktelbarban peldaul nem voltak hajlandoak froccsot adni, hanem csak kulon a bort es az asvanyvizet, mert a froccs az proszto ital... Nemtom a viszkibe ontott kola mennyivel trendibb, mint a borba ontott szoda, no mindegy.

Go Froccs Go!!

Goyo 2010.04.20. 12:19:03

@Jó Estét: Az a helyzet, hogy a fröccshöz szóda kell. Lényegesen kevesebb a szénsav az ásványvizekben. Másrészt ha külön adják a bort és a vizet, akkor látod, miért fizettél. Nem a hűtőből előkapott bontott, már elgyengült vízből öntenek hozzá pár decit. Szerintem teljesen korrekt kiszolgálással volt dolgod.

atomrebel 2010.04.20. 12:27:23

szerintem nagyon fasza dolog a fröccs
ilyen kategória meg egyszerűen nincs, hogy prosztó ital
maximum felfuvalkodott helyek, vendégek és személyzet

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.04.20. 12:32:02

Nekem bejön az ötlet, különösen, hogy vannak vidékek, ahol a folyó bor már kikopott a kocsmákból. Ezt ráadásul fölvihetem magammal a domboldalba is, pont, ahogy a dobozos sört. Inkább iszom ezt, mint dobozos Sopronit...

Szerintem a pontos pozícionálás a nehéz: nem szabad túl jónak lennie, mert akkor drága is, de nem lehet rossz, hiszen akkor inkább sört veszek.

zsildi77 2010.04.20. 12:39:39

elindult itthon a palackozott kevert ital láz!
hell&whisky és hell&vodka...
Ezekkel szembe a fröccs egy igazi magyar ital, visszatekintve a tényre, hogy Jedlik Ányos szikvízzel ajándékozta meg a világot. Márpedig az autentikus fröccs szikvízzel készül.
Miért ne lehetne fémpalackból inni? Ha ez kell ahhoz, hogy újra trendi legyen, és ne csak a balatoni teraszokon essen jól, akkor hajrá!

nemethv · http://backtotheukblog.wordpress.com 2010.04.20. 13:01:11

Kulfoldon sok ilyen van, bar eleg siralmas az ize.
De itt pl (anglia) mar zsacsis bort is kapni, visszazarhato tasakban, raadasul rendes minosegi cuccot.

sityu · http://www.sit.yu 2010.04.20. 13:02:43

@Jó Estét: @atomrebel: A fröccs az egyik legegyszerűbb koktél. Nekem volt egy helyem, ahol a mixeré volt a feladat, hogy kitalálja az este italait, s ő rendszeresen kombinált a sorozatokba fröccsöt is (táncolós hely volt, kiizzadt, szomjas embernek a legjobb a fröccs - s nem sajnálta a Juhfarkot sem szódázni).

@Goyo: egy normális koktélbárban nehogymár nekem kelljen kevergetnem az italt, azért koktélbár, hogy ők csinálják, normális alapanyagokból (a bloody maryhez sem otthonról szoktunk borsot hozni)

Caddy 2010.04.20. 13:05:01

Irsai Olivér a legjobb pasi.

Fröccs mindig és mindenhol. :)

Veér Farkas 2010.04.20. 13:47:13

A "jó fröccshöz szóda kell" nem más, mint szimpla sznobizmus.
Az ásványvizek jelentős része több szénsavat tartalmaz, mint egy átlag szódavíz. Mellesleg vakteszteken kiderült, hogy a szódás fröccs valahol a középmezőnyben végzett.

Aki meg igazán jó borból csinál fröccsöt, az szimplán hülye (mondjuk igazán jó bort nem is kapsz a 400 Ft körüli kategóriában...).

A fröccsnek vékony asztali vagy tájborok tökéletesen megfelelnek (mivel savasabbak is, mint egy minőségi bor, a melegben várt élettani hatás (hűsítés) szempontjából megfelelőbbek is a célra).
Az persze nem árt, ha szőlőből készültek, és nincsenek cukorral felturbózva.

A fémdoboz fémízt ad a bornak (a sörnek is, igazi sörkedvelő nem is iszik dobozos sört), ezért nem jó ötlet. Akkor már inkább a PET palack.
Mellesleg a fémtartályos érlelésű borok íze is rosszabb, mint a fahordósoké, csak ott a mihamarabbi hasznot nézik: a fémtartályos gyors érlelésű (reduktív) borok jóval hamarabb piacra kerülhetnek, mint a hagyományos fahordós (oxidatív) érlelésűek.
A fogyasztó meg majd megszokja.

Veér Farkas 2010.04.20. 13:48:06

@NViktor:
Ja, tényleg rendes minőségi cucc lehet...

dekás dezső 2010.04.20. 14:08:52

Ó igen, azok a csodálatos jéghideg fröccsök, hosszúlépések nyaranta, istenem már alig várom a gyönyörű rizlingekből, chardonnay-kból, királyleánykákból készített meseszerű szomjoltókat, de roséból is jöhet, ha úgy adódik...

sziabocsi 2010.04.20. 14:29:02

www.sprizzo.com/
scheveningenben high life nemzetközi diplomata beach party egyik fő szponzora volt a bmw kabriók mellett, amikor találkoztam a jelenséggel kb 10 éve.
akkor mér "refreshing chardonnay with sparkling water" volt a szövegük, azt hiszem. ha így volt, túl parasztosnak bizonyulhatott, mert most "sparkling mixer with wine" és "wine based premix" formulákkal operálnak.

ancsur24 2010.04.20. 14:31:53

Az ötlet jó, de szerintem az íze sosem lesz olyan, mint az igazié

jorda 2010.04.20. 18:19:07

Lehet régi adat,de állítólag 9 millió palackot importál exportra a cég.
Ez nem elég ?
Nem hoz elég extraprofitot számára?
Muszáj marhaságokkal kísérletezni és sokkolni?

Úgymint sok nemnormális borász(főleg Villányban),aki világfajtákat hoz be Mo.-ra?(Nem mintha nem az lenne jelenleg is probléma,hogy túl sok fajtánk van,ami marketing szempontból kommunikálhatatlan?)

Előbb és először jelenlegi dolgainkat kellene rendezni és a szakmának összefognia,nem pedig újra-és újra egyeseknek a másikat kijátszani,átverni,legyőzni!

Ebben a "csatában"csak vesztesek vannak és lehetnek!

chimie · http://addict.blog.hu/tags/brief 2010.04.20. 20:14:36

én remélem, hogy lesz ilyen.
most még kicsit furcsáénak tűnhet, de minden kezdet nehéz.

Udo von Raumschiff · http://udomongya.blog.hu/ 2010.04.20. 22:58:20

Borneműt nyomnak már bádogban.
Például a kaliforniai Francis Coppola pincészet (igen, AZ a Coppola!) Sofia Minije:

www.franciscoppolawinery.com/

A fröccshöz hasonló, szénsavas almabor, a cider már régen elérhető dobozos kiszerelésben, csak egy (szó szerint) jópofa példa:
sekkeisha.wordpress.com/2008/10/26/cider-kronleins-bryggeri/

Vagy ott a 2006-os svéd csomagolástervezési nagydíját elnyert WineInACan dizájn, kimondottan dobozos borra:

blog.ramoscreative.com/2008/07/prototype-packaging/

Csak egyetlen megjegyzés még: A Hilltop megítélésének rosszat nem tud tenni egy fémdoboz. Amiket tőlük kóstoltam, azt nyugodtan árulhatnák műanyagdugóval, vagy épp PET-palackban is. Megveszed, megiszod, elfelejted...

nick: 2010.04.20. 23:37:57

@Veér Farkas: azta!
ennyi hülyeséget ilyen tömören már régen olvastam!
grat... :-S

...olvass már utána kérlek máskor, mielőtt ilyen butaságokat írsz!

köszi

vargabalint_VBA 2010.04.21. 16:35:30

Az ötlet nagyon jó, mi is próbálkoztunk tavaly vele Szigeten és Balaton Soundon. Az egész dolog kerékkötője ez, hogy kb. 200 forint/liter jövedéki adó terheli a palackozott fröccsöt (pontosan most nem néztem utána, de tavaly kb. ennyi volt). Ez kisker. árréssel és ÁFA-val terhelve már több mint 400 Ft/liter árhátrány a polcon ahhoz képest, hogy külön veszed meg a bort és a szódát/ásványvizet. A jövedéki adót csak akkor lehet megúszni, ha vendéglátóhelyen palackozod a fröccsöt és 1 napon belül értékesíted, ezért palackoztunk és címkéztünk a fesztiválokon helyben.

ancsur24 2010.04.22. 12:34:17

Én szívesen megkóstolnám

Fashionistas 2010.04.23. 21:42:49

Erről volt szó most a reklámhéten és a Fabricius Gáborral brainstormingoltunk egy hasonló dolgon. Lehet pont ez a cég kérte fel őket. A design hasonló lesz annyit elárulhatok. A betűtípust levéve...Június 1-én lesz a bemutató elvileg...

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása