Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A facebook a Gödörhöz költözött

Ha valaki járt hétvégén az Erzsébet téren, az nem tudott elmenni egy hatalmas facebook fal mellett anélkül, hogy észre ne vette volna. Az 5 méter magas installációra kézzel festették fel a Facebookozz az utcán facebook rajongói oldal üzenőfalát, ahová a bárki üzenhet valamit, aki csatlakozik az oldalhoz. Az üzeneteket a fal mögött felállított kis kuckóban ügyes kezű grafikusok kis táblákra rajzolják a profilképpel együtt, majd azokat a falra teszik, úgy frissítve az analóg facebook falat, ahogy az a neten is változik. Az akciót a T-Mobile szervezte, hogy a felhasználókat mobil netezésre és a Domino Net csomagok használatára buzdítsák, és elültessék a fejekben, hogy menet közben is lehet és érdemes internetezni. Ezúttal a facebook felhasználókat célozták meg, de úgy tudom, lesz majd egy másik akció iwiwre szabva is.

A fal mellett amúgy néhány Sony-Ericssonos hostess lányka is áll, és ha nincs mobil neted vagy netképes telefonod, akkor a kezedbe nyomnak egyet, hogy kipróbálhasd. A minden médiatámogatás nélkül futó kampány oldalához 3 nap alatt több mint 6000 ember csatlakozott, és ez a szám folyamatosan nő. Rengetegen üzennek az oldalon, amit a grafikus srácok és lányok igyekeznek egytől-egyig kiírni, de annyira felpörögtek az emberek, hogy nehéz követniük az üzenetáradatot. A falra kikerülő hozzászólásokat lehet livestreamen is követni, de le is fotózzák őket, így később a képeket vissza lehet nézni az albumokban. Nagyon jó mulatság, én már pénteken kipróbáltam, és megrajzoltattam a profilképemet is, ami egy kicsit teknőcös lett, de hát lássuk be, Gyuri bácsiból nem egyszerű kihozni a szépet. Aki kipróbálná, hogy néz ki az üzenete megrajzolva a Gödörnél felállított falon, az csatlakozzon a csoporthoz, és írjon valami bölcsességet az üzenőfalra.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr242187033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pikszi · http://afeketezongora.blogspot.com/ 2010.08.02. 11:00:59

a) Végre valami érdekes, egyből rá is vetettem magam;
b) A T-Mobile még eljutott az agyacskámig, de hogy konkrétan mi a kampányüzenet, azt tőled tudtam meg, Bélagyuri - most.

I Am Online · http://iamonline.blog.hu 2010.08.02. 11:13:28

Ez nagyon szép. T-Ericsson nagyon ráerősített erre a facebook vonalra, de eddig ez az első jó ötletük. Bár nekem kicsit koppintásszagú:
www.wirefresh.com/nokias-worlds-biggest-signpost-in-london/
De ettől még szép vonal, hogy végre a netet offline hirdetik, kicsit nevetséges a "fizess elő online" kedvezmény.

daigoro 2010.08.02. 12:31:46

@I Am Online: Ez a Nokiás ötlet üt, főleg mert tök tiszta benne az üzenet. Mondanám hogy nagy pénz nagy foci, de az ötlet pont arról kéne szóljon, hogy kis pénz nagy foci...

I Am Online · http://iamonline.blog.hu 2010.08.02. 12:55:38

@daigoro: Hát ez az, sok pénzből könnyű látványosat összehozni, de nem gondolom, hogy a felület bérlése + a grafikusok óradíja stb költség után a T-mob kampány különösebben olcsó lenne. Mindenesetre ötletesebb, mintha egy LED-falat raktak volna ki, amin realtime megjelenik minden. Így legalább az olcsóság illúziója megmaradt.

lüke 2010.08.02. 19:17:50

miért nem gödörbe,
matyas király

scorpioscorpio 2010.08.02. 19:31:32

A web2 és a "pletyka", két világ találkozása, zseniális sztem...

NIN|JA (törölt) 2010.08.02. 21:19:28

Nekem kimondottan tetszik, pedig a T eddigi megmozdulasaitol nem nagyon jottem lazba. Megtippeltem, hogy lesz kb 3000 rajongo, es a 8 nap az tul sok, de hihetetlen, hogy mekkora tomeget megmozgattak, arrol nem is beszelve, hogy mekkora melo rajzolni, pakolni, stb.

Masik, hogy egeszen pozitivan all hozza mindenki. Szerintem ez elkepeszto, es csak gratulalni tudok, hogy ez letrejott itthon!

Siman mennek dolgozni a S&S-hoz.:)
(lehet ki is irom...;))

juhaszcs 2010.08.02. 22:28:16

Majd akkor netezek mobilról ha nem lesz ilyen kurva drága.
1 giga nem ér többet 1000 forintnál.
Rabló mobilszolgáltatók!

Átokfajzat 2010.08.02. 22:44:23

@juhaszcs:

írd ki, hátha kirakják :-)

Ju$t an0th3R $taR^ 2010.08.03. 15:11:26

ötlet: 5
napi 70 posttal telebaszni a facebookot: 1

én unlike-oltam őket.

druszilla · http://kontar.blog.hu/authors/druszilla 2010.08.03. 18:24:52

már rajongói klubjuk is van a létrásfiúknak :) http://www.facebook.com/?ref=home#!/group.php?gid=139105442790251&ref=ts

azért sztem ők annyira nem grafikusok, legalábbis engem rendkívül ocsmányra rajzoltak meg, ilyesztgetni is lehetne azzal a rajzzal a gyerekeket :D sőt a nevemet is elrontották...

de mégis tetszik, egy kis fricska az online világra ez a manuális megoldás

NIN|JA (törölt) 2010.08.03. 19:25:28

Analog egy digitalis vilagban.:)
Kellenek a kezzelfoghato dolgok. Nekem legalabbis.;)

GaZe 2010.08.05. 14:06:37

mondjuk amilyen tempóban pörgetik a cuccot, az inkább egy twitter feed, #voks10 kategoriaban... egy uzi nincs kint 5 percig.
de nem is twitter, inkabb chat.hu :)))

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása