Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Az Amazon az iPadet fikázza

Érdekes dolog ez az Apple-ellenesség. Egyre több olyan reklám bukkan fel mostanában, amely az adott terméket az iPhone-hoz vagy az iPadhez hasonlítja, bemutatva, hogy azok milyen szarok, bezzeg a kínált telefon, laptop vagy éppen tablet meg milyen jó. Közben viszont folyamatosan az Apple termékeit hirdetik, és még ha negatívumot állítanak is róla, tulajdonképpen nem csinálnak mást, mint azt sulykolják az emberek fejébe, hogy ez a viszonyítási alap, mindent ezekhez képest kell megítélni. Vagyis megkerülhetetlenné teszik sz Apple termékeit. Ezzel a reklámtechnikával élt ezúttal az Amazon is, amikor a Kindle olvasót vetette össze az iPaddel. Naná, hogy a filmben a jó csajnál van a Kindle, aki a szerencsétlen, pólóban és gatyában napozó fickóval ellentétben napsütésben is tudja olvasni a képernyőt. Nagyszerű ötlet, leszámítva, hogy ha egy kicsit még jobbra igazítana a kamera, talán feltűnne egy harmadik szereplő is, akinek egy kétdolláros könyv lenne a kezében, és nagyot röhögne a két majmon, akik a medence szélén egy kütyü kijelzőjén lapoznak.

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr762295179

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Viszlát Kindle és iPad ! - Két tábla, amit használni fog 2010.09.15. 14:36:46

És egyik sem a Galaxy Tab. Lássuk be végre, hiába lepik el a piacot az iPad sikerére áhítozó tabletek, valami nagyon hiányzik az összképből. A mozaikok azonban a helyükre kerülnek: két tábla, ami veri a Kindle-t és az IPad-et. Valódi könyvolvasó, ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ketszeri 2010.09.15. 11:49:35

Halott fák maradványát hurcolni magaddal 2010-ben nem menő. :)

zergemerge 2010.09.15. 12:27:43

Itt ugye termékhátrányra hívják fel a figyelmet, ami a jelenlegi összes apple termék esetében igaz és tök idegesítő: a csillogó képernyő.

Szerintem nem rossz a reklám, én napok óta gondolkodom a kindle megrendelésén, annak legalább van értelme... :)

phaidros 2010.09.15. 13:00:31

@zergemerge: igen, én is falra mászom a glossy kijelzőktől. Nem értem ezt a hülye divatot.

iGergo 2010.09.15. 13:04:15

Namost úgye egy svájci bicskát (iPad) vetünk össze egy lombfűrésszel (Kindle)????!!! Azért legyünk már tisztában azzal mit tud az iPad és mit a Kindle!
Az iPad egy multifunkciós médiafogyasztásra kitalált cucc amin netezni, videózni, játszani, célalkalmazásokat használni ÉS OLVASNI IS lehet! A Kindel ehhez képes CSAK OLVASÁSRA való! Naná, hogy arra jobb! Na de azért a svájci bicska is kelendő termék egy ideje nem???? De mégsem hasonlítja össze senki a bicskában lévő fűrészfogas kést egy lombfűrésszel ugye??!!! Bullshit!!!

Dagi Omega 2010.09.15. 13:17:20

@iGergo:
ja, olvasni is lehet csak nem latod a betuket. netezni is lehet csak nincs flash. celalkalmazni is lehet csak nincs multitasking. jatszani is csak nincs kontrol.
kinai svajci bicska.

ettol fuggetlenul en iphone-on olvasok a parton es nem kell konyveket cipelnem mazsaszam.

Allin(HUN)Gary 2010.09.15. 13:20:34

Sztem az iPAD csak egy szokásos divatbuzulás.. semmi több..és kedves iGergo szeretném felhívni a figyelmed, hogy azok a tulajdonságok, amik szted az iPAD-ban megvannak, azok pont annyira is hiányoznak belőle, majd ha megvetted a iPAD2-t és halálra dolgoztattak még 30 thai-gyereket.. akkor már megéri..

thinker_ 2010.09.15. 13:23:01

@Ketszeri: akkor te csak olvassál kijelzőn, aztán majd mehetsz jó pénzért szemüveget venni. én maradok a könyvnél.

jtrencsenyi 2010.09.15. 13:25:19

@Allin(HUN)Gary: szerinted a Kindlet hol rakják össze?! :D

Drótmalac · http://blob.blog.hu 2010.09.15. 13:37:48

@iGergo:

A különbség a svájci bicska és az iPad között annyi, hogy a svájci bicskán van USB.

(hehe)

gforgadget.com/gadget-images/Swiss-knife-with-usb-flash-drive.jpg

MacChicken (törölt) 2010.09.15. 13:40:51

Hát ez borzasztó. Hogyan lehet ezt a kettőt egyáltalán összehasonlítani?

Fika Matyi · http://applefika.blog.hu/ 2010.09.15. 13:45:11

@iGergo: Svájci bicska? :D
Mutass egy profi Apple subnotebookot. Nincs. Nem létezik. Az Apple szar.

aadriennne 2010.09.15. 14:00:32

lehet, hogy én vagyok maradi, de így is egész nap hülye képernyőket,kijelzőket bámulok,a strandon szívesebben gyűrögetném a könyvet:)

Zis4 2010.09.15. 14:16:47

Miből derül ki, hogy ez iPad? Én csak egy fekete tabletet látok márkajelzés nélkül.

2010.09.15. 14:39:46

@Zis4: Na épp ez az, 3x végignéztem és nem jöttem rá, az mitől Alma.
Talán frusztrált alma-felhasználók rájönnek de más nem, vagyis nekem nem tűnik anti-alma reklámnak. Egyáltalán. Csak az jött le, hogy a Kindle jobb a random cuccnál. Ezt azóta tudtam, amióta a "más mosópor"-márkájú cuccot hasonlították a tudomisén, Arielhez...

lorinczagoston (törölt) 2010.09.15. 15:07:36

@iGergo: hja persze, több mindenre is alkalmas, azt viszont ne felejtsük el, hogy könyvolvasásról van szó, és az iPad is nagyon nyomul ezen a téren. Erre viszont egyáltalán nem jobb, és itt nem csak kijelzőről, de üzemidőről és a szemet nem fárasztó megoldásról is szó van. Arról meg főleg, hogy a Kindlet felkapom buszon a kezembe és lazán olvasok akár kapaszkodás közben, ezt viszont nehezen tenném meg egy iPad-dal.

Ráadásul, ha már svájci bicska, meg lombfűrész. Azt ugye megnéztétek mennyi az árkülönbség köztük? Itthon a legolcsóbb iPad 163 ezer, míg a Kindle 150 dolcsiért megvan szállítással.

Egy szó mint száz, össze lehet vetni, mint könyvolvasásra alkalmas eszközök, és szerintem - persze ez szubjektív- , nem kérdés hogy melyik nyer...

Jaffar 2010.09.15. 15:26:36

btw A csávónál lévö cucc nem iPad. Ettöl függetlenül baromság összehasonlítani a kettöt.

KenSentMe 2010.09.15. 15:28:58

A reklám tanulsága szerintem egyértelmű: az apple iPad sokkal jobb borotválkozótükörnek a napsütésben, mint a kindle.

John Silver 2010.09.15. 15:42:47

Tényleg nem veszi észre senki sem hogy ez nem Ipad? :-)))))

John Silver 2010.09.15. 15:46:33

Tényleg ettől jobban érzi magát néhány ember?
A fene se érti ezt,de hát ti tudjátok....

szabiaki (törölt) 2010.09.15. 15:54:02

@Ketszeri: nem halott fákat, hanem megkötött széndioxidot tart a kezében. Ha a fát nem vágták volna ki és csinálnak papírt belőle, hanem szépen éli az életét, majd egyszer kidől és elbomlik ez a széndioxid visszakerül a levegőbe.

@thinker_:
az e-ink kijelző pont annyira fárasztja a szemed mint egy nyomtatott szöveg.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2010.09.15. 15:54:09

Ja védjük a fákat. Együnk több hódot!

John Silver 2010.09.15. 15:55:51

Arról már nem is beszélve hogy összehasonlítanak egy kisképernyős(6") Kindle-t egy jóval nagyobb képernyős(valszeg 9,7") valamivel(nevezhetjük akár Ipadnek is bár sztem nem sok köze van hozzá...
Ha viszont egy kicsit utánna keresgél az ember egyből látja a nagyobb verzió az már egyből 379$ és nem 139$.....
Jéééé hogy mik vannak :-)))

vicc

Takács Bálint 2010.09.15. 16:18:29

iAz iFelhasználók, iMindennél iSúlyosabb iPszichózisát iMutatja, iHogy iMár iMindenütt iEllenességet iLátnak.

John Silver 2010.09.16. 13:36:43

húúú srácok.... lehet ennél lejjebb?

FayeFaye 2010.09.23. 09:00:12

Hol lehet mar ket dollarert konyvet kapni...

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása