Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Segíts megépíteni az új Rainbow Warriort!

Mint ahogy azt valószínűleg sokan tudjátok, a Rainbow Warrior egy tengerjáró hajó, ami évtizedek óta a Greenpeace szolgálatában áll. Ez idő alatt sok a szó átvitt és konkrét értelemben vett csatát megvívott már a világ különböző pontjain, és fokozatosan a Föld megmentésért folytatott küzdelem szimbólumává vált. A hajó azonban szép lassan elöregedett, ezért a Greenpeace kénytelen kivonni a forgalomból. De a Föld nem maradhat védelmező nélkül, ezért a szervezet egy új harcost szeretne csatasorba állítani. A Greenpeace egy eddig nem látott kampányt indított, hogy összegyűjtse rá a pénzt. Arra kérik a támogatókat, hogy alkatrészenként dobják össze a hajót.

Ezt ebben az esetben szó szerint kell érteni, ugyanis ha segíteni szeretnénk, lehetőségünk van arra, hogy megvegyük a hajó valamelyik berendezési tárgyát, műszerét, kommunikációs eszközét vagy bármi mást, ami felkerül majd a hajóra. Szinte az utolsó csavarig szétszedték az új Rainbow Warriort, amit a kampány honlapján egy rövid bevezető film után kedvünkre nézegethetünk, miközben a különféle alkatrészek között válogatunk. Ha megveszünk egy tárgyat, akkor a nevünk felkerül a támogatók listájára, amelyet kifüggesztenek majd a fedélzeten. Így valóban úgy érezhetjük, amikor a hírekben a RW akcióiról hallunk, mintha mi magunk is kivettük volna a részünket az aktuális bálnamentő vagy éppen az esőerdők esztelen irtását megtorpedózó akcióból. Szerintem fantasztikus ötlet, nézzétek meg a honlapot!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr572671753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2011.02.20. 11:54:36

Apró szépséghiba, hogy böngészőprogrammal nem töltődik be a link.

a\' ördög 2011.02.20. 13:32:50

Nagyon tetszik. Fogok is venni pár dolgot.

bokorszány 2011.02.20. 17:30:08

Feltételezem, nem borzasztó kőolaj-származékokat égetve megy majd ez a csónakocska, hanem napelemmel / evezőkkel, ugye?

magyar ember teli szájjal 2011.02.20. 17:39:25

Kérjenek pénzt az olajcégektől, akik az atom ellenes harcukat pénzelik, meg az atomlobbitól, akik érdekében az olajosokat baszogatják. Sőt, egyből kérhetnek rá egy dízelmotort meg egy reaktort.

eax_ 2011.02.20. 18:00:13

En nagyon szivesen vennek par nagyobbacska lyukat a hajofenekbe. Azt is lehet?

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.02.20. 18:04:01

Lehet, hogy csak a memóriám hagy ki, de a Szivárvány Harcos volt az amit francia titkosszolgálat elsüllyesztett. Később volt II. Szivárvány Harcos néven is egy hajójuk.

2011.02.20. 18:28:36

@magyar ember teli szájjal: A probléma csak ott van, hogy az atomipar egyik legnagyobb befektetője a BP.

Advocatus Diaboli 2011.02.20. 18:28:48

Amíg a GP-t a német szénbánya lobbi pénzeli, és emiatt tiltakoznak az atomerőmű, mint mai technikai lehetőségeink mellett legtisztább energiaforrás ellen, addig lófilét nekik, nem új hajót.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2011.02.20. 18:29:05

@chipanddale74: Amit most kivontak a forgalomból a II-es volt. Ez a Szivárvány Harcos III. lesz, az elsô, amit nem felújítanak, hanem építtetnek, puszta 23 millió euróért.
Jó biznisz a zöldség.

magyar ember teli szájjal 2011.02.20. 18:44:04

@Lrdx: Akkor egyből ki tudják fizetni az egész nyomorult hajót. Így még egyszerűbb.

Shellagh 2011.02.20. 18:48:55

Tud vki vmi megbízható infót a greenpeace és a kgb lehetséges alapításáról? (amennyit tudok, aszerint egy kgb ügynök volt a fő szervezője a dolognak). Vannak érvek és ellenérvek is :)

Shellagh 2011.02.20. 18:49:37

Bah, szóval, értelmesen: Tud vki vmi megbízható infót a greenpeace és a kgb lehetséges kapcsolatáról az alapításkor?

Dühöngő bika · http://napimorgas.blog.hu/ 2011.02.20. 18:55:10

Nem elsüllyedt egy bevetés alkalmával?Már a szivárványharcos.

Shellagh 2011.02.20. 18:56:24

@Dühöngő bika: De, ha jól tudom, francia titkosügynökök süllyesztették el talán egy aktivistával a fedélzeten.

Burnyákos 2011.02.20. 19:24:39

A Greenpeace csak magánemberektől fogad el adományt cégektől nem. Tudom cégkén próbáltam támogatni őket, és benne van az alapszabályukban. Magánemberként eddig nem támogattam őket, de most vettem a hajón pár apróságot. Amúgy az itt kommentelők ritka tahók mint a hozzászólásokból is látszik. Ezúton köszönném annak a tetűnek aki 2001-ben poénból följelentet, amikor ingyen takarókat osztottam a hajléktalanoknak az alapítványommal. TERMÉSZETESEN NEM VOLT ANTRAXAL FERTŐZÖTT, DE VALAKI NEM BÍRTA KI, HOGY POÉNBÓL FŐL NE JELENTSEN, HOGY IGY AKAROM RITKITANI A HAJLÉKTALANOKAT!
Magam részéről vettem a hajóba pár apróságot, és ez jó érzéssel tölt el. Persze ha majd valamelyik kommentelő kórházba kerül, és esetleg valamelyik olyan kórházba ahová adtam valami, esetleg a véremből kap (vért is adok én tetű) és ezért életbe marad, akkor utólag is elnézést, hogy segítettem neki.

bokorszány 2011.02.20. 19:37:05

@berciXcore: Ohh, dankedanke. Ezek szerint tele lett a tökük azzal, hogy mindenki azzal cseszegeti őket, h miért köröznek motorcsónakkal naphosszat fosszilis-fogyasztást követelve. :)

magyar bucó 2011.02.20. 19:50:52

@eax_: Én is pont erre gondoltam. Egy lékre befizetek nekik.

Mark yhennon · http://markyhennon.blog.hu 2011.02.20. 19:53:45

Sok pénzem nincs, de két apró kis kacatot megvettem én is. =)

magyar bucó 2011.02.20. 19:53:58

@Burnyákos: Azért a nagypályások nem úgy játszanak, mint te, tőlük szépen csorog a pénz.

Zovits 2011.02.20. 22:51:46

Az a baj, hogy a Greenpeace néha tényleg túlzásba viszi a fanatizmust. Mert az oké, hogy ne irtsák az esőerdőket. De valamit enni is kell, azt pedig meg kell termelni. Nyilván vannak jobb megoldások is, mint az erdőirtás, inkább azokat kellene promotálni, és csak mellesleg demotálni a favágókat.

Aztán az atomenergia, mint az egyetlen olyan üzemág, ami jelenleg fenntarthatónak tűnik. Lehet hulladékszállító vonat elé feküdni, de attól nem lesz több fűtőelemtároló.

A japán bálnavadász hajók elleni küzdelemmel viszont teljes mértékben azonosulni tudok. Tarthatatlan, hogy kihalófélben levő állatokat ölnek halomra csak azért, mert finomak.

Szóval a céljaikkal nagyrészt egyetértek, de az eszközeikkel nem. Nem zászlóshajó kell, nem harcos fanatisták, hanem az egyes embereket, minden embert kell meggyőzni arról, hogy neki is jobb, ha kevesebb húst eszik, kevesebbet jár autóval, kevesebb áramot használ, stb.

(Minden ember alatt persze csak azokat értem, akik a szükségesnél többet használnak.)

ET-nick 2011.02.21. 12:45:33

@Zovits:

Egyetértek. A GP megáll a probléma felvetésnél (ami egyébként már önmagában nem kis dolog), azonban fel kellene vállalniuk a problémamegoldási módokban való közreműködést is, mégha csak elméleti szinten is. Akkor lennének hitelesek.

Van fehér listája is olyan cégekről, amelyek igyekeznek környezettudatosan működni, vagy csak feketelista létezik?

rézkalapács 2011.02.21. 13:00:09

@ET-nick: Vannak ilyenek, a Cool IT és a Greener Elecronics jelentések fél/negyed évente jönnek ki, és ott mindig szerepelnek a jobban teljesítő cégek is, szoktak is dicsekedni vele az adott cégek.
S egy csomó esetben baromi komolyan kidolgozott alternatív javaslataik vannak, itt találsz párat magyarul is:
greenpeace.hu/dokumentumok

ET-nick 2011.02.23. 00:25:35

@rézkalapács:

Köszi. Csak sajnos ezt nem kommunikálják a reklámjaikban, kampányaikban. Pedig pont ez lenne a lényeg.

GP-gépház 2011.02.23. 11:45:39

@ET-nick: Próbáljuk, elhiheted, hiszen szerintünk is ez a lényeg. Meg a leggyakoribb (és valószínűleg legalaptalanabb) genyózás az, h a zöldek mindenre csak nemet mondanak.
Ott van a gond, h az olvasók sokkal többen kattintanak egy olyan hírre, ami szerint hozzáláncoltuk magunkat egy eldobott laposelemhez, mint ami arról szól, h a legjobb kutatóintézettel lematekoztattuk, miért éri meg pusztán anyagi, kapitalista, materialista szempontokból a megújulókra való gyors átállás. Ezért az újságok se számolna be annyira az ilyesmikről.
Úgyhogy aki nem figyel kifejezetten, abban valóban az a kép alakulhat ki, mint amit te is mondtál.
Üdv: greenpeace

ET-nick 2011.02.24. 01:25:31

@GP-gépház:

Hát, akkor ezentúl amikor hozzáláncoljátok magatokat egy eldobott laposlemezhez, akkor ne tiltószavakkal tegyétek ezt, hanem kizárólag alternatíva közléssel pozitívan. Semmi "Ne", hanem csak mi mást tehetünk helyette, az IGEN-eket, a valós lehetőségeket mondjátok.

Elegünk van már a "mit ne csináljunk" mondatokból. Nem lehet vele semmit kezdeni helyettesítő megoldások nélkül. Ha magunktól nem jövünk rá jobb megoldásra, vagy nem találnak meg vele minket, akkor úgyis hiába, jobb híján marad a káros.

Mit tegyünk? Mit tehetünk? Ezzel többet lehet elérni. Nálam mindenképp :-).

Amúgy ti vagytok az egyetlen szervezet, akit havi szinten pénzzel támogatok, mert "letámadtatok" az utcán. S amíg az igazi kedvencem, a WWF nem ér el, addig beérem veletek ,-).

Sok sikert GP!

GP-gépház 2011.02.24. 16:40:33

@ET-nick: Köszi, de ha lehet, ne válassz a WWF és köztünk. :-) Nagyon jól kiegészíti egymást a két munkamódszer. Arról nem is beszélve, h ők elfogadják a Coca-Cola pénzét is (és jóra fordítják), mi pedig csak az olyanokra vagyunk utalva, mint te.

Schmidt Gergő 2011.04.22. 20:19:03

@ET-nick: sajnos csak azokat lehet elérni, akik maguktól is érdeklődnek kicsit iránta, én mindig a Greenpeace aktuális zöld IT listája alapján veszek számítástechnikai terméket

miszisz 2011.04.25. 20:13:18

Ha már ilyen negati a hangulat, hagy kérdezzem már meg hogy miért nem tud GP együtt dolgozni a SeaSheperd-el?www.seashepherd.org/

Schmidt Gergő 2011.04.25. 20:23:52

Azért, mert a Greenpeace erőszakmentes, a Sea Sheperd viszont nem az, a Sea Sheperd alapítója egyike a Greenpeace alapítóinak is, de csinált egy saját szervezetet, mert a teljesen erőszakmentes fellépést nem tartotta elégnek.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása