Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Reklámszemle: Sárga fénnyel ég a Raiffesien

Román Balázs az ehavi Kreatív magazinban elég durván lehúzta a Raiffeisen bank imidzsfilmjét, ami csak azoknak lehet furcsa, akik idáig esetleg elkerülték a Raiffeisen új szpotját. Merthogy ez a film egyszerre zavaros, unalmas és látszólag tökéletesen felesleges. Azt, hogy miért is volt rá szükség, akkor sem tudnám megmondani, ha Farkas Ági és Egerszegi Krisztina összes reklámszereplését kellene egy végtelenített szalagról, egy székhez kötözve néznem. A stipi-stopi család nyugdíjazása ugyan már nagyon időszerű volt, ez indokolhatta is a váltást, de Tömör professzor, a kis fehér köpenyes kakukkfióka szépen fokozatosan már kirugdalta a fészekből a családtagokat, és elfoglalta a képernyőt, így látszólag semmi szükség nem volt egy új, igazából semmihez sem kapcsolódó imidzsfilmre és a fény metafora bevezetésére.

Mégis jött ez a félig filozofikus, félig spiritualista és egészen gyurcsokos gondolatvezetésű film a fényről meg az emberi kapcsolatokról, aminek láttán csak kapkodja a fejét az egyszeri reklámfüggő. Milyen fény kell a pénzügyekhez? Nekem az egyetlen, ami beugrik, az a hamis húszezresek átvilágítására használt UV-lámpa. Persze értem én, a fény lehet sárga, mint a Raiffeisen brandszíne (félek, hogy ez volt a koncepció kiindulópontja), de ezen kívül semmilyen szinten nem kötődik a pénzügyekhez. Ezt a szövegírók is érezhették, mert a filmben végig a fény életünkben betöltött szerepéről van szó, csakhogy ezután legfeljebb egy energiatakarékos Philips izzó vagy egy ELMÜ logó csaphatta volna le a szpotot, nem pedig egy az arcunkba világító rajzfigura.

Abban, hogy az egész még zavarosabb legyen, sokat segít az óriásplakát, amelyen egy ajtón benyitó női alak látszik. Én ezt a Grupama biztosító zöld ajtós posztere mellett láttam, és meg is zavarodtam, hogy akkor most melyiken színű ajtón is kell bemmennem. Előttem sajnos rejtély maradt, mi szükség is volt egy banki köntösbe csomagolt áramszolgáltatóreklámra, ami igencsak lazán kapcsolódik a Raifeisenhez, és szinte semmit sem mond el a bankról. Ha valakinél van egy reflektor, igazán megvilágíthatná ezt nekem.

Szerintünk: (0/5)
Pontszám: (2,2/5)

Címkék: bank reklámszavazás reklámszemle

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr651189078

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Hannibál Lektűr-attitűd 2009.06.17. 13:38:28

Elég erős vagy hozzá?Elég erős vagy hozzá?Vírusreklám - avagy a kőleves is jó, ha elég csípős:) http://www.youtube.com/watch?v=TXeJz6K_0Bs ...és igen, én is szeretem a csípőset. (x)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr_Wolf 2009.06.17. 10:27:16

Rám hatott a reklám. Megyek is a Lidlibe vásárolni.

Vajon hány reklámban láttuk már az ország egyetlen sármos ősz fasziját, aki a végén könyököl?

hirado 2009.06.17. 10:43:36

Csak azért mert nem Balázshoz szól egy reklám még nem feltétlenül rossz.
Kreatív? Nem.
Működik? Valószínűleg igen. Balázs talán jól elvan, de sok ember elveszettnek érzi magát a pénzügyekben. Eddig talán nem volt ez égető probléma, most viszont az. Válságkommunikációban nem szokás viccelődni, nem értem miért vártok ilyesmit.

Nem, nem én csináltam, és nem is tetszik, és ha mindenáron fikázni akarnám, azt nem így tenném.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.06.17. 10:56:45

hirado
Hol olvastad azt, hogy számon kértem a viccelődést? Nem kell egy bankreklámban viccelődni, de azért az jó, ha tudjuk, mit szeretnénk üzenni, és ahhoz egy olyan gondolatot választunk, ami minimálisan összefügg az üzenettel, és nem alszik be tőle mindenki kettő másodperc alatt.

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2009.06.17. 11:03:11

A teaser kampánynál azt hittem, valami új mentalista vagy médiumos filmsorozat beharangozója "Lépj ki a fényre te is"

Bery · http://www.facebook.com/berkes.peter 2009.06.17. 11:11:03

A Kreatívban Román Balázs nagyon lehúzta. Hát mit mondjak, mi itt a márkaérték, amelyet kommunikálni is akar a Raiffeisen????

nemuccaszoc 2009.06.17. 11:16:08

Simán ELMŰ reklámank hittem.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2009.06.17. 11:19:44

@uccaszoc: az a poén, hogy én is mindig azt hiszem, hogy valamelyik áramszolgáltató reklámja. :)

Pont tegnap gondolkodtam azon, hogy teljesen zavaros az egész reklám.

Vicces ilyent mondani, de pl. az AXA Bank tök primkó reklámja nálam sokkal inkább célba talált. Kenem-vágom, hogy lekötés nélkül 9% kamatot adnak. :) Inkább vinném hozzájuk a pénzem, mint a "fény"-es bankhoz

shakka 2009.06.17. 11:23:38

ez a blogbejegyzés még feleslegesebb mint maga a reklám, ami egyébként nemhinném, hogy felesleges lenne
a reklám lényege annak megy át aki érti is, aki nem érti, az meg pislog nagyokat és hülye blogokat ír :)

basel 2009.06.17. 11:26:30

Ha bankreklámról van szó, én hajlamos vagyok a K&H-hoz viszonyítani, és mindent benyelni:)
Itt nem egyszerűen a fényről van szó, hanem a felgyúló fényről, felkelő napról. Nekem ez a válságból való kilábalással függ össze, ami át is jön a reklámon, ha eleve bankreklámként nézed, tehát eleve jelen van a válság asszociációja.

shakka 2009.06.17. 11:31:09

és mégis működik : )

nemhinném, hogy a jelenlegi helyzetben ennyire bonyolult lenne megfejteni a reklám mondanivalóját, bár aki nem éli meg a válságot egy cseppet sem, annak nem mond sokat a "fény az alagút végén" ami megjegyzem nagyon de nagyon messze van : (

Pikszi · http://afeketezongora.blogspot.com/ 2009.06.17. 11:38:47

@shakka: Attól tartok, megértettük a reklámot. És, kedves hirado, számomra kérdéses, hogy valóban működik-e. És hogy egyáltalán működik-e (eredményes-e) bármilyen image kommunikáció bankoknál, vagy alapvetően mindenki a százalékokat figyeli? Nekem úgy tűnt pl. a tavalyi Effie-ből, hogy a szinte általános tetszést arató emesés reklámok is csak akkor hatékonyak (adnak el valamit), ha vonzó termékötlet áll mögöttük. Amúgy is azt gyanítom, hogy a banki termékfejlesztők munkájának a hiányosságait igyekszünk itt mindenféle reklámokkal takargatni.

sz_ 2009.06.17. 11:40:55

A Raiffeisen ügyfeleként számomra kellemetlen az összes reklámjuk.

Cukorpofa 2009.06.17. 11:46:38

A hupikék törpikék a végén valami csattanó akar lenni? Ezek vagytok ti, üzeni a nagy bank a sok kis ügyfélnek :D

Hara Mati 2009.06.17. 11:50:40

én először azt hittem, hogy e.on reklám. Sőt, egy biztosító is a fényre nyitja az ajtót. Valószínű, hogy egy hülye kutatás kimutatta, hogy a válságban meg kell mutatni a fényt az alagút végén, mert az pozitív.

borpancsoló 2009.06.17. 12:05:37

Most egy kicsit ellentmondásos leszek de

1, Egyrészt az üzenet szerintem átjön és "jó" is, azaz; "hülye vagy a pénzügyekhez? majd mi FÉNYT hozunk a sötét fejedbe" :))

2, Miközben olvastam a posztot, fogalmam se volt, hogy ez melyik reklám. Aztán amikor elindult a szöveg, már eszembe jutott, mert annyit nyomta a tévé, hogy az agyamba égett a fényes eszmefuttatásuk, DE : Most tudtam meg, hogy ez egy raifaisen reklám. Szerintem ez annyira elsikkad a filmben, hogy egy átlag "kezdőggyön má az a műsor" néző (ami a többséget adja) védekezésből a tizedik szónál kikapcsolja a figyelemközpontját. :)

Tudom hogy akik a rklámokat csinálják, vagy azokkal foglalkoznak azok jobban is figyelnek a reklámokra, de gondolhatnának arra, hogy mennyire könnyen vezíti el a néző az érdeklődését és hogy pont a szolgáltatás vagy a cégnév "nem hallatszik" majd ki a "zajból".

borpancsoló 2009.06.17. 12:07:13

@Hara Mati: Pedig jobban ütne, hogy:

A válságra való tekintettel és takarékossági célból egyenlőre lekapcsoljuk a fényt az alagút végén. :)

breach tru di walls 2009.06.17. 12:08:26

@Hara Mati: Én is valami áramszolgáltatóra tippeltem amikor megláttam, de még annak is gyenge lenne.
Amúgy régen a discovery-n ment olyan reklám, ha jól emlékszem ami hasonló koncepcióra épült. Volt több is: szél, meg nap (talán) és víz. És akkor ott örültek az emberek az előbb felsorolt dolgoknak.
Meg ami szerintem jó is volt, amikor elején jött a mély filozófikus kérdés, hogy mi lenne velünk víz, levegő stb. nélkül, és akkor megmutatták, de aztán jött a megnyugtató női hang és elmondta, hogy az XY kompani tesz a természetért na.
De az legalább ötletes volt.

borpancsoló 2009.06.17. 12:09:15

@Pikszi: Az emesés reklámokba az a fura, hogy mindehonnan azt hallom, hogy sikeres, de én valahogy nem bízom szívesen a pénzügyeimet egy olyan bankra, akinek a legfőbb arculati eleme a végtelen bugyutaság.

Papaja ( twitter: koocos) 2009.06.17. 12:09:26

nekem ez borzasztóan patetikus, de értem én mit jelent..

carlo74 2009.06.17. 12:10:23

@hirado: nem hiszem, hogy működik. a post nagyon jó meglátásokkal érvel szerintem. tökéletesen egyetértek vele: burkolt eon reklám. ha villany van, minden van.. :)
az axáé jó reklám, de az se biztos, hogy működik.

johevi 2009.06.17. 12:20:14

Ami világít az alagút végén, nem is biztos, hogy fény. Lehet, hogy a szembejövő expressvonat. Na az üt nagyot, nem ez a reklám :-)))

miss mazo 2009.06.17. 12:21:27

nem tudja valaki, hogy mit reklámoz a nyuszipókos reklám? :)

Bernard Black 2009.06.17. 12:26:16

@borpancsoló >>: te sztem rendesen félreértetted az emesés reklámokat... hogy emese "bugyuta", az nem jelenti azt, hogy a bank is az, hisz nem véletlenül hangzott el a végén, hogy "Köszönjük Emese..."

nemeseri 2009.06.17. 12:33:12

Hat a bankreklamok szintjen szerintem nem olyan rossz.. Nincs semmi baj vele.. Kicsit a regi pannon reklamra emlekeztet az esoben szalado fiatal par.. :)

Hara Mati 2009.06.17. 12:34:23

@miss mazo: ha egy kutatásból az jött le, hogy a nyuszipók pozitív, akkor vagy bankot, vagy biztosítót, de lehet, hogy ez lesz az áramszolgáltató :D

miss mazo 2009.06.17. 12:42:11

@Hara Mati: nekem vmi kaja rémlik, de semmi nem maradt meg az egészből, csak az, hogy van egy csávó meg egy nő meg egy macska, és a srác mondja a cicának, hogy "siess, nyuszipók" és utána jön a REKLÁMOZANDÓ DOLOG, ami nem nagyon maradt meg, tehát a reklám maga elég szar lehet. és rajtam kívül senki nem ismeri, úgyhogy vagy rosszul hallottam, vagy tényleg behaluztam a nyuszipókot :)

Hara Mati 2009.06.17. 12:46:14

@miss mazo: nekem sincs meg, de nyitva tartom a fülem

moleskine555 2009.06.17. 13:02:13

csak egy "apró" hibára hívnám fel a figyelmedet, kedves Reklámszemle-író!
Raiffeisen, avagy Raiffesien? Ha bank, akkor nem az utóbbi...

borpancsoló 2009.06.17. 13:04:34

@Bernard Black: Azt értem természetesen amit mondasz, én arra gondoltam, hogy lehangoló, ha egy bank reklámjában a legütősebb elem az egyik szereplő ostobasága és nem egy jó termék.

Ellenpéldaként ott az AXA, ami egy fehér háttér előtt annyit mond; nálunk a lekötés nélküli kamat 9%. Na az üt.

És inkább viszem a pénzem egy olyan bankba, ami rohadt jó lehetőségeket nyújt, mint egy olyanba, aminek "könnyen idézhető" a reklámarca. :)

Persze lehet, hogy csak én látom így, de szvsz egy bankreklámnak másról kell szólnia mint mondjuk a sziget reklámjának.
Mondjuk ha a teljes kampány arról szól, hogy még nyaralásra meg a gyerek hülye palaystatipnjára kell hitelt felvenni (lásd raifaisen stipistopi reklámjai), ott értem, hogy egy ütős poénért mindent érdemes bedobni.

kávédávid · http://www.rednews.hu 2009.06.17. 13:37:30

mondjuk fény az alagút végén:) teszemaztat mert válság van, vagy volt

szakállasbácsi 2009.06.17. 13:41:13

Mivel kb 30 éve kutatom és értékelem a reklámokat és sokat magam is készítettem, néhány szerény megjegyzésem lenne megfontolásra a mélyen tisztelt fikázóknak. A reklám majdnem tökéletes.
De:
Két nüansznyi probléma van:
1. leesik a branding a filmről, azaz a márka nem köthető könnyen a Tömör Professzor rajzfilm figurájához. A szcenáriók rendben lennének, ha kicsit közvetlenebbül kapcsolódnának a Raiffeisen bankhoz (vagy szolgáltatásaihoz, esetleg a Bank valamely megnevezett tulajdonságához). Az absztrakció teljesen rendben van, a bank célcsoportja nem 1.0-ás netezők fenti halmaza, ezért feltételezhető némi absztrakciós képesség. A fény metaforája remek választás (a Forrás alapmetafora mutációja) és sok bank él, és fog élni vele, míg világ a világ. Az viszont, hogy a bankhoz csupán a film végén asszociálódik a fény, óriási (bár könnyen korrigálható) hiba. A animáció vs. élő film eddig közvetlenül volt összekötve - a kis Raiffeisen fazon interakcióban volt a szereplőkkel, itt ez hiányzik. Az alkotók nyilván biztosra vették, hogy Tömör Professzor egyfajta imprinting jelenséggel beégett a célcsoport agyába. Rossz hír: nem égett még be. Majd 5-6 év kitartó és lelkes kreatív brand építés után fog. Dehát addig számtalan brand manager és Kendermagos Kreatív fog még babrálni ezzel a márkával. Sajnos.

2. A második probléma a szöveg (nyugi, ezt a legkönnyebb cserélni!). Nem csak az a baj, hogy túl van írva (sic), hanem végig olyan magasságokban szárnyal, ami ismétcsak távolítja a célcsoportot a márkától - illetve a Banktól.
Végignézzük: "Szükségünk van a fényre!" - OK, minden tankönyv a közhelyek fontosságát hangsúlyozza, jó dolog, biztos dolog közhellyel indítani. Copywriter tuti. "Megmutatja mi van körülöttünk, hol vagyunk, kire figyeljünk és merre mehetünk tovább." Hát itt a precelés, orcára huppanás, bosszantó szakmai farkasvakság: mert a fényt talán mégsem kéne ennyire magyarázni, szerencse, hogy a fotoszintézis és a földi élet összefüggései kimaradtak. Persze értem én: a kreatív kollega szerint a Raiffeisen Bank (mint a Fény metaforája) szeretné ha ő mutatná meg mi van körülöttünk, stb. Figyelem: ezt nem egy bank teszi, nem várjuk el tőle, ha mégis ezt akarja a szánkba rágni, nem lesz hiteles. Ez ócska blöff, túlígérés, ami elszakítja a Bankot a realitástól és kételkedést ébreszt. A Bank nem egyenlő a fénnyel, hanem olyan, mint a fény, és hagyjuk a képzeletre, miért is.
Eztán jön az előbbi mondat összefoglalása: "Biztonságot ad." Na ez jó, ez pont az, amit egy banktól elvárunk. Itt lehetne letenni a fény metaforát a földre, ha nem írtuk volna túl az előző mondatot. Ehelyett magyarázkodni kell. "Most méginkább szükségünk van fényre.(igen pont, levitt hangsúllyal - azonban a kép nem világos felette: ki az és mit művel ott? Kár, mert a kép eddig legalább érthető volt.) Pénzügyekben is." És itt már zavarosodik, hiszen a metafora is olyan, mint a vicc, ha magyarázni akarjuk eltörik, szétpattan, értelmetlenné válik. Képzavarrá siányul. T. Copy: pénzügyekben nincs szükségünk fényre. Értelemre, adatokra, szakértésre, kompetenciára, hozzáértésre, stb. stb. van szükség. Lám: kevesebb több lett volna. Hagytad volna meg a fényt, mint metaforát és kezdtél volna arról beszélni, hogy MIÉRT a bank jelenti a fényt (szakértő, nagymúltú, nemzetközi, tőkeerős, akármi, bármi. Ezt hívjuk ugye RTB-nek. gy.k.: reason-to-believe).
Aztán a pack shot és a brand. A szlogen persze az egésztől kissé távol: "Velünk könnyebb".
Összefoglalva: a metaforákat okosan és mértékkel szabad használni (bankreklámban kötelező!) és nem szabad elmagyarázni. Készítettetek egy majdnem jó filmet és ...-tok, nem kicsit, nagyon, a szöveggel és a branding hozzáfércelésével. Le is szakadt a brand, mint azt a T. 1.0-ás közönség rekcióin láthatkátok. Az ígéret pedig túl konkréttá vált: EON reklámmá alakult. Fény = fény.

Discite moniti!

Hara Mati 2009.06.17. 13:44:53

@borpancsoló >>: hidd el, hogy a legtöbb bank mindent megtenne azért, hogy egy kutatásból, a kampány végén, az jöjjön le, hogy szeretik őket.
Mert az emberek alapvetően nem kedvelik a bankokat. De, miért is szeretnék...

johevi 2009.06.17. 14:13:40

@szakállasbácsi:
Nehezen köthető Tömörgyönyörhöz? Sehogyan... Ha nem hozzátok fel eszembe'se jut... Túl patetikus.

geb@sz 2009.06.17. 14:27:16

Öööö...szlogen helyesen: Raiffeisen. Fényévekre egy kreatív üzenettôl.

resztli 2009.06.17. 14:37:33

@szakállasbácsi:
ne haragudj má' meg érte, tesókám, de akkor mondanál egy-két reklámot, amit te készítettél? Há csak kíváncsi vagyok, hogy milyen portfolio kell ahhoz, hogy ilyen magas lóra szállhasson az egyszeri kreatív, mikó kutatóvá nemesül. Ugyi komám. Én ámúgy nem vágyok az, ilyen kreatin, csak egy szimpla gyökér, aki szerint amit nem a zügyfejek roncsanak meg, azt szétcsapassák a kutatók, oszt ha azokhoz nem körül, akkó meg a önrendelkező reklámhatóság. Há bocsáss meg nekem, én má ilyen sötét tahó vagyok, nem tehetek róla, de széjjefeszít a kíváncsiság.

De amúgy igazat mondasz, színaranyat, tökéletes ez a reklám, csak kevés a branding. Meg szar a szövege. Amúgy kurva jó. Én például imádom, főleg mer reklámbuzi utálja. Csak kár, hogy szar a szövege, de lehalkítva nagyon menő.

Alles hoffman oder was.

johevi 2009.06.17. 14:37:42

Lehet hogy mélyszakmailag orgazmust okoz egy ilyen reklám, de azért nem ártana az átlagpólgár ( nem 1.0-s ) agyával gondolkozni.

tbalazs · http://www.eloszto.hu 2009.06.17. 14:54:03

A reklám egyszerűen szörnyű.

szakállasbácsi 2009.06.17. 15:04:03

@resztli: Jaja. Azért mondtam, hogy nem olyan rossz, mert rengeteg reklámot láttam, amin nem lehet segíteni, újra kellene forgatni az egészet - ezt csak kicsit kellene átpofozni...
De NEM Hoffmann RI.
Én tényleg értek a reklámokhoz - ez nem mindig azt jelenti, hogy Cannes Arany Oroszlánjai a vitrinemben sorakoznak, viszont hatásukat képes vagyok előre jelezni.
A kutatókat teljes joggal fikázod, nem értenek a reklámokhoz, nem értenek a Fogyasztóhoz és végkép nincs fogalmuk a legújabb szakirodalomról. Még annyira sem, mint a Supermannek (- aki pedig már képes egy mások által kitalált prezentációt mint saját szellemi terméket értékesíteni a Reklámkonferencián. Riszpekt).

Hara Mati 2009.06.17. 16:55:23

@resztli: ne bántsátok szakállasbácsit, a műelemzők se tudnak festeni, meg ilyesmi, csak megpróbálják megmagyarázni az egyébként megmagyarázhatatlant. Mert ugye, valami vagy jó, vagy szar. Az átmeneten rágódni meg olyan, mint óvszerben pettingelni.

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2009.06.17. 17:00:08

@szakállasbácsi: "Még annyira sem, mint a Supermannek (- aki pedig már képes egy mások által kitalált prezentációt mint saját szellemi terméket értékesíteni a Reklámkonferencián." :DDDDDDDDDDDD
ezen röhögök azóta is :DDDDDDDDDDDDDDDDD :)))))))

nekem egyébként tetszett az érvelésed

wronka 2009.06.17. 18:33:42

Sajnos se szívem, se lelkem nem melengeti ez a közhelytenger. Én megbízóként egy forintot sem fizettem volna ezért a sz*rért. Csak a szpot alatti zene sejteti, hogy milyen reklám akar ez lenni. Nem is értem, hogy ez hogy zajlott. A Raiffeisenesek szóltak, hogy kell nekik egy reklám. És amikor megkérdezték tőlük milyen legyen, ezt válaszolhatták: "ÖÖÖÖÖÖÖööööööö ööööö nem tudjuk, nem tudjuk". A "kreatív" meg erre azt mondta, hogy:"Nem baj, megoldjuk!"... Hát nem sikerült.

borpancsoló 2009.06.17. 22:22:52

ööö... tudom hogy én ezt nem érthetem mert csak suttyó 1.0-ás vagyok de úgy tudtam hogy a maunika meg a barátokközt törzsközönségét - amik szüneteiben ezek a reklámok mennek - nem a 2.1-es expertek adják ki, tehát a reklámot is hozzánk; mezei gyomokhoz kéne igazítani nem? :)))))))

borpancsoló 2009.06.17. 22:23:53

Csak azért, mert ha nem értjük akkor kidobott píz. :D

dawkins 2009.06.18. 07:30:07

sztem az alagút végi fényt akarja jelképezni.

xxyyxx 2009.06.18. 10:20:16

Én azt hiszem, értem, mit akartak üzenni. Csak nem sikerült. Ez nem meglepő. A bankok marketing osztályain teljes a káosz. Először a "nincs is válság" stratégiát követték. Csönd. Mindent ugyanúgy, ahogy eddig. Aki már az elején parázott, radikálisan csökkentette a büdzsét, nem gyártott új filmeket, csak elvétve. A másik fele elhitte a nagy marketing guruk ígéretét, hogy az lesz a válság nyertese, aki nem csökkenti a költéseket. Új filmet már nem mertek forgatni, nyomták tovább a régit ezerrel.
Közben kirúgtak fél marketing osztályokat (joggal, válság előtt kellett volna, és feltételezem nem azt a felét rúgták ki, amelyiket kellett volna), a válság csak nem enyhült, a bankok az ügyfeleken továbbra is kaszálnak, de most már itt az ideje valami válságkommunikációsat játszani, hiszen már tőlünk nyugatabbra is merik.
De mit mondjunk? Hogy mondjuk? Hiszen ugyanúgy megvan az extraprofit, most még jobban átverjük az ügyfeleket, aki nem bír törleszteni, eladjuk a követelését behajtócégeknek. De akkor ezek után hogyan mondjuk, hogy segítünk, mi vagyunk a fény az alagút végén, veled vagyunk? Hiszen mindez nem igaz. De azt meg nem kommunikálhatjuk, hogy lehúzunk, ha nem fizetsz, kidobunk, ha nincs pénzed, szóba se állunk veled? Hát itt a baj. Nem megy. Nem akarásnak nyögés a vége. És lám, ez lett belőle.
És akkor a kivitelezésről még nem is beszéltem. Most nem is fogok.

dawkins 2009.06.18. 16:51:17

a reklám feladata a manipuláció, így nem szempont, h tényleg "átver". Az elmű feelingen kívül, ha rájössz, h a fény az alagút végén azt akarja jelképezni: "bízz bennünk, mint Istenben", akkor akár nyerő is lehetne az ötlet. Kár, h speciel nekem már a zenéjétől is feláll a szőr a hátamon!

thechocaholic 2009.06.19. 21:24:54

@miss mazo: Lay's chipset reklámoz vmi chilis extra erős cucc.:)

eaposztrof · http://blog.eaposztrof.com 2009.07.01. 13:39:56

nem az üzenettel van gond, hanem a kivitelezéssel.

az üzenet arról szól, h szükség van valakire aki rávilágít a pénzügyi világ kuszaságára, megmutatja a helyes utat. ez a gondolat jó, csak a magyar reklámkultóra még nincs ahhoz felnőve, hogy ezt - érdelegesen - ki is tudja kommunikálni..

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása