Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Őszintén bevallom, engem sosem kapott el igazán a Foursquare mánia. Persze kipróbáltam még régebben, párszor be is csekkoltam helyekre, de sosem éreztem azt, hogy extra élményt nyújtana számomra. Most viszont rátaláltam három kreatív tanonc próbamunkájára, a Foursquaropoly nevű játékra, ami egész más megvilágításba helyezte a geolokációs appot.
A több mint 80 éves múlttal rendelkező Monopolyban területeket és épületeket venni, eladni vagy bérelni egészen addig, ameddig valamelyik játékos monopóliumhoz jut. A Foursquaropoly is hasonlóan működik, de a képzeletbeli épületek helyett igaziakat vehetünk (pl. kávézó, hotel, szórakozóhely, stb). Ha később bárki becsekkol Foursquare-n az adott helyre, pénzt kapunk utána, amiből tudjuk fizetni a képzeletbeli számláinkat. A játék főleg nagyvárosokban működne, hiszen ott használják a legtöbben az alkalmazást. Ilyen formában talán még én is kipróbálnám. És ti?
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.