Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Amikor az első plakátot megláttam, vegyes érzések kavaroogtak bennem. Egyrészt örültem annak, hogy a cég marketingesei hajlandóak voltak bevállalni valami szokatlan reklámmegoldást, amiért feltétlenül dicséret illeti őket. Másrészt azt éreztem, hogy a tűzzel játszik a cég, hiszen akadhatnak olyanok, akik velem ellentétben nem veszik majd jó poénnak ezt az egészet. Egy ilyen veszélyes terméket gyártó cégnek mindig vigyáznia kell a botrányokkal, márpedig ebben azért benne van a lehetőség, nem is annyira a film, mint az élet miatt. Bennem például még nagyon élénken él a tényői családgyilkosság idején keringő kép az ott használt Stihl fűrészről, azt hiszem mi sem hiányzik jobban a Stihlnek, mint hogy ehhez hasonló dolgokkal azonosítsák.
A kreatív online-ról kiderül, hogy a filmet forgalmazó Budapest Film kereste meg a céget az ötlettel, ők pedig némi vacilálást követően rá is bólintottak. Az, hogy ők sem egészen biztosak a dologban jól jelzi, hogy a szpozoráció tényét nem ismerik el, ők csak osztott médiafelület foglalásról beszélnek, ami a metróhirdetés kapcsán még igaz is, a city light posztereket nézve azonban elég furcsa magyarázat. Ezeken ugyanis a film posztere látható, amelyből mintha letéptek volna egy darabot, hogy alóla a Stihl egyik impozáns, ebben a szövegkörnyezetben pedig kicsit félelmetesnek tűnő terméke, mellette pedig a szövegkörnyezetben kifejezetten vicces Vágatlan verzió felirat szerepel. Szerintetek jó húzás volt ez vagy sem? Milyen hasonló párosításokat tudnátok még elképzelni? Gladiátor-Salvequick? Ollókezű Edward - Fiskars? Pókember - Chemotox? Féktelenül - BKV?
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.