Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Mint azt bizonyára már hallottátok, 69 éves korában elhunyt Kim Jong Il, észak-koreai diktátor. A KCNA állami hírügynökség közlése szerint a „kedves vezető” egy vonaton halt meg, egyik szokásos vidéki szemleútján, „testi és szellemi kimerültség” okozta…
Legalábbis a Google szerint. A keresőóriás ugyanis idén is kiadta a Google Zeitgeist nevű összefoglalóját, ami összesíti azt a több milliárd keresési lekérdezést, melyre a Föld lakói kíváncsiak voltak. Az idei eredmények összefoglalására egy megindító videóval is…
Egy friss hazai kutatás szerint a gyorséttermek ismertségét tekintve a fiatalok 70%-ának a McDonald's jut először az eszébe, nem pedig a Burger King. Ez az arány külföldön valószínűleg alacsonyabb, ám így is jól látszik, hogy a Meki magabiztosan tartja pozícióját a világban.…
Tudom, még messze van a szeretet ünnepe, de a márkák – már idehaza is – sorra jönnek elő a karácsonyi reklámfilmjeikkel. Így tett az angol John Lewis áruházlánc is, amely november 11-én útnak indította legújabb szpotját, ami máris 400 ezres nézettségnél jár a YouTube-on.…
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nagyon szeretem, amikor egy régi fényképet a mai modern világba helyeznek, és ezáltal egy új, varázslatos kollázs jön létre. Szerencsére létezik egy amerikai blog, a Dear Photograph, ahol pont ilyen képeket szemezget a szerkesztő, Taylor Jones.…
Kicsit rendhagyó poszt következik, mivel most nem egy, hanem két kitűnő reklámot is szeretnék megosztani veletek. Az egyik egy francia tévécsatorna, a Canal+ legújabb reklámfilmje, a másik pedig egy svéd non-profit szervezet kültéri akciója. Mindkettőnek más a témája, más a…
Mindig is szerettem az olyan filmeket, melyekben rafinált karakterek szőnek szupertitkos tervet egy bank, vagy ékszerbolt kirablására. Úgy tűnik a BMW-nél is rá vannak kattanva a témára, hiszen legújabb reklámfilmjüket egy ilyen rablásra építették. A hosszú, közel háromperces…
Vajon mi lehet az a valami, ami a központi idegrendszerre és a testre hatva megváltoztatja annak működését, funkcióját, hiánya pedig elvonási tünetekkel jár? A futás. Legalábbis ez lett a központi gondolata a brazil Nike legújabb reklámfilmjének, amiben úgy mutatják be a…
Gigászi projektbe fogott az Intel és a Toshiba. A különleges kampányban egy olyan webizódokból álló történetnek lehetünk majd szemtanúi, melyben a közönség dönthet a főszereplő sorsáról. Az Inside nevű web-thriller egy olyan nőről szól, akit elrabolnak és bezárnak egy…
Biztosan emlékeztek még a pár hónappal ezelőtti – a SuperBowl-ra készített – Volkswagen szpotra, melyben a kis Darth Vader csintalankodott a családi házban. A filmet több millióan látták és azóta kapott egy Cannes-i Arany Oroszlánt is. Nem meglepő, hogy a nagy sikeren…
A Bibliai történetek legnépszerűbb témáinak egyike az özönvíz és Noé bárkájának legendája, melyben az Úr megelégelve az emberek gyarlóságát, elárasztja a Földet vízözönnel. De mielőtt még megtenné, megparancsolja Noénak, hogy a Föld összes állatából vigyen fel…
Ha már szó esett a legutóbbi postban a meztelenség reklámokra gyakorolt áldásos hatásáról, meg kell említenünk egy másik fontos manipuláló elemet is: a kisbabát. Az érzelmi befolyásolás pelenkában járó nagykövetét már régóta használják a kommunikációs szakemberek…
A Land Rover reklámok – különösen a printek – mindig is közel álltak a szívemhez, hiszen annyira egyszerűen, mégis sokoldalúan közvetítik a márkaüzenetet, hogy újra és újra meg tudok lepődni. Az elmúlt években leginkább a városból elvágyódó, kalandra éhes…
Köztudott, hogy a sperma donorok nagy része egyetemistákból áll, akik egy adag adományért akár 15 ezer forintot is kaphatnak – feltéve ha az megfelel a minőségi és mennyiségi követelményeknek. Amerikában még nagyobb ennek a kultusza, hiszen sokkal több bank áll a diákok…
Mindig nagy öröm számomra, ha egy unalmas FMCG márka humorral próbálja népszerűsíteni a termékeit. Különösen igaz ez a mosószerekre, amiket általában rongyosra használt klisékkel próbálnak eladni. Az izraeli Colon reklámfilmje szerencsére nem ilyen. A készítők szakítanak a…