Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Pár héttel ezelőtt posztoltam egy brazil gerillakampányt, amiben egészséges emberek tettették magukat mozgássérülteknek, és így kértek segítséget más járókelőktől. Az emberek többnyire segítőkészek voltak, de csak addig, amíg ki nem derült a turpisság. Az akció fő…
Íme, egy érdekes példa arra, hogy nem kell mindig a célcsoporthoz beszélnünk, amikor ambient kampányt készítünk, hiszen maga az akció csupán egy csali, amit filmre véve és felrakva az internetre megszólíthatjuk az igazi célközönséget. Ilyen az Xbox Kinect utcai akciója is,…
A reklámokban nem szokatlan eszköz a fekete humor, de ehhez hasonlóan vaskos, és valahogy mégis vicces kampányt rég láttam már. Talán nem véletlen, hogy Novgorod környékén lehetett vele találkozni, az oroszoknak sosem kellett a szomszédba menniük az őrült ötletekért. Az…
Félig művészeti alkotás, félig társadalmi célú üzenet az az installáció, amelyet többek között kormányzati támogatásból hoztak léte az amerikai-kanadai határnál, Vancouver közelében. A kanadi kormány azért adott pénzt ennek a látványos és figyelemfelkeltő eszköznek…
Feltételezett ügyfél: Akadémiai KiadóFeltételezett brief:Sziasztok!Szeretnénk egy kicsit felpörgetni a nagyszótár eladásokat (tudom-tudom, ki vesz manapság nyomtatott szótárat, de ez van, ki vannak nyomtatva és foglalják a helyet a raktárban, szal lépni kell). Ezzel kapcsolatban…
Feltételezett ügyfél: McDonalds'sFeltételezett Brief:Sziasztok!Egy igazi csemegével szolgálhatok nektek - természetesen ezúttal is csak átvitt értelemben :D.Lesz egy új termékcsaládunk, McWRAP - tortilla tekercses cuccos 3 ízben. Ami a…
Feltételezett ügyfél: LucaFeltételezett brief:Apuuu! Elveszett a Pónim :(((( Segítsetek!!!!! :(((Luca:((((((((((((((((((((((((((( Feltételezett válasz:Tisztelt Luca! Horváth úr jelenleg üzleti úton házon kívül van, távollétében engem kért meg, hogy a beérkező…
A Stella Artois nem a kedvenc söröm, de ha csak a reklámok alapján kellene választani, kizárólag ezt innám. Imádom a Stella többnyire kifinomult és okos kampányait, amelyekben mindig ott van valami megmagyarázhatatlan elegancia. Legújabb kampányuk ismételten csak irigykedő…
A múltkor már volt szó a Dog water nevű termékről, a kifejezetten a négylábú kedvencek számára kifejlesztett ásványvízről. Ezúttal egy kutyakajagyártó cég kedveskedik az ebeknek különleges hirdetésekkel. A brit Wagg Foods cég térdmagasságban helyezte ki kifejezetten…
Bár magát a reklámfelületet tekintve volt ennél megalománabb vállalkozás a reklámtörténelemben (elég a gabonaföldeken növesztett, cropvertisingnak csúfolt hirdetésekre, egészen konkrétan például a Papa John's pepperónis pizzájára gondolni), az óriásplakátok között még…
Azt már megszokhattuk, hogy az ateisták és a hívők óriásplakátokon vívnak vallásháborút egymással, különféle botrányosnak szánt, de többnyire csak unalmas reklámokkal. Olyannyira bevett dolog ez, hogy még itthon is volt rá példa, pedig mi nem számítunk éppen pionírnak a…
Nem akarok nyavalyogni, pláne nem így az év elején, de elképesztő milyen távolságban vagyunk gondolkodásban a nálunk néhány száz kilométerrel nyugatabbra fekvő országoktól. Amíg nálunk az önszabályozó reklámtestület tésztaszűrővel, a MAKSZ önfényező és zavaros…
Néha a legegyszerűbb megoldások a leghatásosabbak. A hamburgi Heye & Partner ügynökség például nem csinált semmi különleges köztéri attrakciót, csupán megvett két egymással szembenm lévő óriásposztert, amelyeket egy ötletes megoldással összekötött egymással. Az…
Egy poszter, ami mindenkit megfog. De szó szerint, ugyanis a Coca-Cola új palackjához - amin apró kics rücskök vannak, hogy jobban tapadjon a kézbe - egy olyan city light posztert készítettek, amelynek teljes felületét a tépőzárak kis kampóival borították be. Mindezt azért, hogy…
A múltkor már szerepelt itt a blogon a svéd Volkswagen által támogatott kampány, amelynek az a célja, hogy megmutassa, az embereket úgy lehet rávenni a magatartásuk megváltoztatására, ha a kötelező, unalmas dolgokat szórakoztatóvá alakítjuk. Ennek bebizonyítására úgy…