Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Ma reggel véget ért a világ legrangosabb reklámfesztiválja, a Cannes Lion. Bár mi magyarok nem büszkélkedhetünk túl sok díjjal (szám szerint egy ezüsttel), de ezúton is szeretnék gratulálni minden hazai reklámszakinak, akinek sikerült kijutnia valamivel az idei versenyre. Most…
Nemsokára vége az idei év legrangosabb külföldi reklámversenyének, a Cannes Lions-nak, így egymás után bukkannak fel a győztes reklámok az esemény hivatalos honlapján. Ígérem, hogy a hétvégén megosztom veletek a kedvenceimet, de addig is, itt van egy kis kedvcsináló, a román…
Ha a reklámszakmában dolgozol és elmész egy társaságba, szinte biztosan lesznek olyanok, akik számon kérnek majd rajtad egy bomba jó reklámot – amit valószínűleg nem te találtál ki. “Te csináltad azt a reklámot, amiben karatézó apácák vannak?” vagy…
Úgy tűnik, hogy a reklámszakmára éhező fiatalok idén egyre több lehetőséget kapnak arra, hogy megmutassák tehetségüket. Reklámbuzi még a múlt héten írt a Portfolio Night-ról, amit a nemzetközi helyszínekhez csatlakozva, május 26-án nálunk is megrendeznek. Az eseményen…
Amerika kedvenc chipse, a Doritos méltán híres arról, hogy a hagyományos média megjelenések helyett a fogyasztók aktivitásaira építve, felhasználók által generált tartalmat építsen be a kampányaiba. Minden a két évvel ezelőtti Super Bowl alkalmával kezdődött, amikor a márka…
Az Adweek magazin egy félig játékos, félig komoly kezdeményezés keretében keresi a 2000-es évek legjobb reklámját. A Super Bowl reklámszpotok most nem játszanak, arra van egy külön szavazási lehetőség, ezúttal azokat a szpotokat gyűjtötték össze, amelyeket nem az NFL…
A Próbakő csapata már kint sürgölődik Portorozsban, ahol a pr szekcióban voltak érdekeltek. A Carbonnal közös gyermekük, a Viasat Historynak készített kampányuk versenyzett az összesen 36 nevezős a döntőben, ahol nagy örömükre és örömünkre elhozta az aranyat. Szívünk…
A portorozsi reklámfesztivált az elején kissé lesajnálták, és amikor a szervezők azt a célt tűzték ki, hogy nemzetközi szinten jegyzett reklámversennyé fejlesztik a Golden Drumot, hogy az a régió Cannes-ává nője ki magát, sokan meg is mosolyogták őket. Mára azonban az ügyes…
Az elmúlt hónapokban a díjazottak mellett attól voltak hangosak a reklámversenyek, hogy egyre-másra derült ki a különböző nevezett alkotásokról, hogy azokat az ügyfél tudta vagy hozzájárulása nélkül nevezték be, vagy rosszabb esetben készítették el. Az egyre kínosabbá…
A Boondoggle ügynökség pihent agyú kreatívjai kíváncsiak voltak rá, mennyit ér manapság a legmagasabb reklámszakmai elismerésnek számító szobrocska, ezért becsűsökhöz vitték az frissen nyert 5 Cannes-i Arany Oroszlánjukat. A jóravaló szakemberek forgatták egy darabig a…
A D&AD az egyik legjelentősebb, ha nem egyenesen a legjelentősebb nemzetközi reklámfesztivál. Itt az egyes kategóriákban sárga ceruzákkal díjazzák a legjobb reklámokat, és olyan tiszteletben tartják őket az ügynökségek, mint a managing director céges parkolóhelyét. De még…
Tegnap lezajlott az Arany Penge reklámfesztivál díjátadója, ami meglehetősen érdekesre sikeredett. A helyszínválasztás mindenképpen jó volt, hiszen a Gödör tökéletesen alkalmas egy ehhez hasonló rendezvény lebonyolítására. Az este tematikáját nekem nem sikerült megfejtenem, a…
Amikor először megláttam a kiírást, nem akartam hinni a szememnek. A BKV gondolt egy nagyot, és nem egy kommunikációs stratégia, de még csak nem is egy reklámkampány elkészítésére írt ki pályázatot, hanem egy új szlogen megalkotására. Hogy mi volt a baj a régivel? Miért nem a…
Az a megtiszteltetés érte az addict stábját, hogy az Menedzsment Fórum (mfor.hu) gazdasági lap által szervezett Reklámmustra reklámversenyen az ötfős szakmai zsűri tagjai lehetünk. Kicsit meglepődtünk, amikor Horváth Lajos (a Laboratory Ideas kreatív igazgatója), Gosztonyi Csaba (…
Annyira megirigyeltük a nagyoktól ezt a díjkiosztósdit, hogy a SuperBlog státusz osztogatása mellett további, szintén hatalmas elismeréssel járó címeket is szeretnénk kiosztani. A Reklámszemle rovat keretei között egy teljes éven keresztül értékeltük veletek együtt a…