Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Tavaly a nagy mértékben, de azért nem teljesen demokratikus Oroszországban egy csapat újságíró arra kényszerült, hogy elhagyja az egyik legnagyobb internetes portált, mert összetűzésbe került a kormánnyal, ami nem nézte jó szemmel az írásaikat. Ezek után megalapítottak egy új,…
Edward Norton nevét nekem elég csak megemlíteni, és képes vagyok róla nagyobb rajongással beszélni, mint egy átlagos tinilány a One Direction tagjairól és Robert Pattinsonról együttvéve. Ezért aztán azon ritka alkalmak, amikor nem filmben, hanem reklámban szerepel, külön…
A fiúk szerint minden lány hülye, mert csak Barbikkal, Kenekkel és énkicsipónikkal akarnak játszani, aztán ha felnőnek, mégis ingyen mehetnek a Dobozba. Az egyik tévhittel Teczár Szilárd számolt le, a másikkal pedig a GoldieBlox nevű játékgyártó, ami arra építi a…
Az elmúlt napokban végigszáguldott a teljes interneten a Volvo legújabb reklámfilmje, amelyben a Volvo kamionokkal végrehajtott lehetetlen küldetések közül ezúttal Jean-Claude Van Dammot rántották elő, majd szerelték fel két tolató kamion visszapillantótükrére, hogy ott csinálja…
Ki ne emlékezne a Sony Bravia kampány emblematikus filmjére, amiben több tízezer, színes gumilabdát engedtek szabadon San Francisco egyik lejtős utcáján, vibráló és színes kavalkáddá változtatva az utcarészletet. A José González zenéjével kísért szpot mindenkinek beleégett a…
Egyre kevesebb olyan termék van, amit egy egyszerű termék demóval lehetne hirdetni, mert olyan különleges és egyedi dolgot tud, amit más versenytársak nem. A hihetetlenül strapabíró, könnyen kezelhető, és emellett elképesztő képminőséget produkáló GoPro kamerákkal bárki…
Hogyne tudna! Legalábbis, ha kap egy kis segítséget, és ha egy olyan könnyen és egyszerűen irányítható járműről van szó, mint a Volvo FMX kamion. Éppen ezt az irányíthatóságot és kormányozhatóságot szerette volna demonstrálni a Volvo legújabb filmjében, ami már nem az…
25 éve indult el a Nike első reklámkampánya, amiben az azóta legendássá vált Just do it szlogent használták. A Nike ebből az alkalmoból, az első reklámfilmet is kiagyaló Wieden + Kennedy reklámügynükséggel egy jubileumi kampányt indított, amelynek reklámszpotja éppen olyan…
A graffiti és az egész street art igenis értékes műfaj, de nem mindegy hogy ki, hová és mit fúj ki. Az agyon-vissza tagelt aluljárók, kaszabasza "műalkotásokkal" teli házfalak és telefirkált vasúti kocsik egy kicsit sem esztétikusak és csak tönkrevágják a városképet. Sokan,…
Brazíliában négy percenként egy futballpályányi esőerdőt pusztítanak ki értelmetlen és barbár módon a fakitermelő cégek, négy percenként egy ilyen hatalmas terület válik gyakorlatilag terméketlenné. Hogy erre a sokkoló adatra felhívják a figyelmet, egy olyan médiumot…
Az utóbbi években megszokhattuk, hogy az Old Spice zseniális kampányokkal nyűgöz le minket. Gondolom mindenki emlékszik, hogy jutott el Isaah Mustafa a fürdőszobából egyetlen vágás nélkül egy lóra, az izmaival zenélő Terry Crews-ra, vagy a világot megmentő Dikembe Motombora.…
Hogy mi a sikeres vírusvideó titka? Ez az amit nem lehet szakkönyvekben leírni, mert ezer dologtól függ és előre teljesen megjósolhatatlan, hogy reagálnak az egyes ötletekre az emberek. Az például nem sokan gondolták volna, hogy egy a Skót-felföldön táncoló és moonwalkoló, Tina…
Zombis filmnek, sorozatnak mindig hálás reklámot csinálni, a rohadó testrészek, élőhalottak szerepeltetése már magában félsiker. A Walking dead sorozathoz viszont általában nem csupán megbotránkoztató, hanem többnyire vicces és ötletes megoldások születnek. Ezt bizonyítja…
A múltkori jópofa Sonata reklám után ezúttal is a ma esti Super Bowl idejére időzített autóreklámról lesz szó, aminek a különlegességét az adja, hogy ezzel vezetik be a Kecskeméten gyártott, vadonatúj modellt, a CLA-t. Ez az autó annyira dögös, hogy azonnal beindítja az…
A GoDaddy domain hosztolással foglalkozó cég már jó ideje magyarázza a a felhasználóknak, hogy egy online szolgáltatás akkor az igazi, ha egyszerre szexi és okos. Szerintük ez a GoDaddyre teljesen igaz, és hogy ezt bebizonyítsák, a Super Bowlra időzítve készítettek el egy elég…