Mi az összefüggés a férfiak hajviselete és a női fanszőr divat között? Elsőre azt gondolhatná az ember, hogy az égvilágon semmi. Sőt másodikra is. Ezért jó, hogy a Playboy elkészítette legújabb reklámját, amelyben egy évtizedes összefüggésről rántja le a leplet. Szerintük tudat alatt ugyanis nem más befolyásolta az aktuális férfi hajdivatot, mint a kor női fanszőrviselete, amelyet mi más is diktálhatott volna, mint maga az első számú féfimagazin. Van benne némi következetlenség, de ettől még vicces az alapötlet, és a kivitelezés is jópofa lett. Te hogy hordod ebben a melegben?
Általában ritkán írok magyar reklámokról, de most több okból is kivételt teszek. Az első, hogy kifejezzem elismerésem annak a csapatnak – élén Sós Bálinttal – akik múlt héten a cannes-i Young Director Awards versenyen harmadik helyezést értek el. A második apropó pedig maga a pályamű, melyet látva először alig hittem, hogy magyar munkáról van szó. Félreértés ne essék, nincs bajom a hazai felhozatallal (NOT), de tény, hogy Magyarországon a jó reklámfilm olyan ritka, mint a fehér Zorró. E sajnálatos tény okait most nem szeretném kifejteni – azt meghagyom a fröccsözős, romkocsmában állós estékre.
A “Háztartási balesetek” című klipről viszont annál inkább beszélnék, hiszen tényleg egy igazi gyöngyszemről van szó. A NANE (Nők a Nőkért az Erőszak Ellen Egyesület) és Sós Bálint rendező filmje szerencsére nem a közkedvelt sokkolásra és erőszakos jelenetekre, hanem a humorra és az önámításra épít. A filmben szereplő – a hatvanas évekbeli amerikai háztartásbelieket szimbolizáló – asszonykák tökéletesen testesítik meg azt az elnyomottságot, tehetetlenséget és kiszolgáltatottságot, melyet napjaink bántalmazott női is átélhetnek. A megmagyarázás, titkolózás és rettegés szomorú jelei pedig mesterien vannak palástolva a humor és irónia eszközeivel. A színes és vidámnak tűnő jelenetekben elrejtett apró kis utalások (kép egy síró nőről, jegygyűrű dörzsölése, elejtett üveg) végig olyan nyomasztó atmoszférát kölcsönöznek szpotnak, hogy szinte borsódzott a hátam. A zene pedig csak hab a tortán, hiszen ennél romantikusabb nótát aligha találtak volna a készítők egy ilyen témához.
Ami a reklámfilm fő üzenetét illeti, szerintem kétség nem fér hozzá, hogy mindenkit telibe talál. Még a sokat látott és fikázott Subba blogon is az elismerő kommentek voltak többségében. Ez pedig legalább annyit ér, mint egy cannes-i arany. De ha szeretnétek, hogy Bálinték még több elismerést kapjanak, osszátok meg a videót, vagy lájkoljátok ezt a posztot, és a film elnyerheti a Young Director Awards közönségdíját is, melyet a legnézettebb Youtube pályamű kap. Hajrá Bálint, hajrá Strawberry Film!
UPDATE: A filmet tegnap óta 65 ezren nézték meg. Köszönjük a sok lájkot és megosztást! Egyúttal egy kiigazítással is élnénk. Mint ahogy azt a film készítői is jelezték, a film nem harmadik lett, hanem shortlistre került, azaz a legjobb alkotások közé válogatta be a nemzetközi zsűri, ami ugyanolyan nagy szó, úgyhogy a gratuláció marad:)
Az Axe legújabb kampányában nem hazudtolta meg önmagát. A “Kukucskáló kísérlet” nevű online aktivitás során kihasználták azt az ősi ösztönt, mely szerint a fiúk előszeretettel fürkésznek a lányok után. A történet Puerto Rico legismertebb szórakozóhelyein kezdődött, ahol a férfimosdókban QR-kódokat ragasztottak fel, ezzel pedig utat adtak a virtuális kukkolásnak. A kód az érdeklődőket egy rövid teaser videó után a márka Facebook oldalára terelte, ahol további filmeket nézhettek meg – feltéve, hogy megosztották az appot 5 pasi ismerősük között.
A eredmények önmagukért beszélnek: 23 %-a a célcsoportnak napi rendszerességgel kukkolt, a közösségi interakció 53 %-kal növekedett, 602 %-kal többen látták és szóltak hozzá a posztokhoz. A sok hűhó pedig egy központi üzenet átadásának érdekében történt: “Ne leselkedj, szeretkezz!” Elgondolkodtató.
Igazi reklámbuziként sokszor kérdezik tőlem, hogy miért szeretem a reklámokat, amikor azok csupán ellenszenves, hangos, kéretlen és felesleges üzenetekkel bombáznak bennünket, elcsúfítva a környezetet, lelassítva az internetet és megzavarva a tévézés, újságolvasás vagy éppen rádiózás élményét. Hiszen a reklámokban csak ránk kiabálnak, hogy vegyünk még csokit, hízelegnek nekünk, hogy telefonáljunk többet, eléneklik, hogy tampont használni jobb, mint betétet, és egy reklámblokkon belül háromféle szert is ajánlanak haspuffadás ellen. Ilyenkor mindig belekezdek önkéntes reklámtérítői mantrámba, és elmondom, hogy nem ez a reklám igazi arca, sőt, valójában ez a legrosszabb, leghaszontalanabb, és nagy kár, hogy idehaza nekünk főleg ez jut. Ilyenkor mindig felsorolom a kedvenc reklámkampányaimat, amelyek között rengeteg vicces, szórakoztató, ötletes darab van, amelyeket már önmagukban is jó megnézni, és csak a ráadás az, hogy valamit el is akarnak velük adni nekünk.
De van egy másik fajtája is a jó kampányoknak. Mégpedig a valódi haszonnal járó, jó ügyet szolgáló, az emberek életét jó irányba fordító, egy valós és releváns problémára választ adó kampányok. Erre tökéletes példa az American Express legújabb, nagyszabású kampánya, amely minden szempontból megfelel ezeknek a kitételeknek. Nem amiatt tartom nagyszerűnek ezt a kampányt, mert annyira kreatív, vicces vagy éppen szórakoztató lenne. Ha ez lett voln az Amex célja, akkor biztosan tudtak volna forgatni néhány rettenetesen vicces szpotot, amit adásba téve büszkén megveregethették volna a saját vállukat, hogy fasza kis reklámfilmet készítettek. De ennél többet szerettek volna. Egy mozgalmat akartak indítani, ami azt a célt szolgálja, hogy a vásárlók ne csupán a nagy bevásárlóközpontokban és nagy üzletekben vásároljanak, hanem a kis boltokban is, és ezzel támogassák azokat a kisvállalkozásokat, amelyek ezeket üzemeltetik.
E célból meghirdették az Amerikában jól ismert Black Fridayt (azaz a hatalmas akciók és leértékeléseket magával hozó napot, amelyen sok millióan zarándokolnak el a hiperekbe, hogy az ekkorra időzített, hihetetlen kedvezményekre lecsapjanak) követő szombaton a Shop Small elnevezésű mozgalmat, amelynek az volt a célja, hogy a Black Fridayből kimaradó kis üzletekbe terelje a vásárlókat. Hogy ez nem önzetlen kezdeményezés az Amex részéről, mert ez nekik is jó, és az egész újra csak a konzumereralizmus felé tereli az embereket? Igen, így is lehet nézni, de azzal nehéz lenne vitatkozni, hogy a kicsik, a kis boltok, kis üzletek, családi vállalkozások támogatása jó ügy, ami a köz érdekeit szolgálja. Itt tehát egy olyan ötlet született, amellyel mindenki jól járt.
Hiszen épp arról szólt maga a kampány is, hogy minden eszközt megadtak nekik (a személyre szabható bolti poszterektől kezdve a saját reklám vagy éppen saját facebook oldal elkészítését lehetővé tevő alkalmazásokig), amelyekkel meghirdethették ezt a napot, felhívva a vásárlók figyelmét, hogy a gigabevásárlóközpontokon és plázákon túl is van élet. Az Amex gyakorlatilag a semmiből hozott létre egy olyan napot, ami gyakorlatilag szinte azonnal bekerült a köztudatba, és nem mellesleg a nagy politikai támogatásnak is köszönhetően (a kisvállalkozások támogatásával, vagy legalábbis annak hangsúlyozásával a világ minden táján jó pontokat lehet szerezni) hatalmas visszhangot kapott, és az emberek életének részévé vált. Ja, és hogy közben az Amex forgalma is megsokszorozódott, és a kis boltok is látták végre annak a hasznát, hogy csatlakozzanak az Amex hálózatához? Ez csak a hab a tortán!
Sosem szerettem igazán a krikettet, de azt tudom, hogy az ausztrálok odáig vannak ezért a különös labdajátékért. Évente több millió nézőt mozgat meg a sportág, melyet legalább annyi márka szponzorál, mint Európában a focit vagy a kosárlabdát. A férfiruhákat és öltönyöket forgalmazó M. J. Bale is egyike az ausztrál szponzoroknak, de a limitált anyagi forrásai miatt kevés megjelenéssel, ezáltal kevés ismertséggel rendelkezik – pedig sok csapatnak ők szállítják az egyedi mezeket.
Hogy felhívják magukra a figyelmet, egy hihetetlenül zseniális reklám- és pr kampányt eszeltek ki, amellyel épp most nyertek 5 Cannes-i Oroszlánt. Az ötlet lényege: fogták egy fűdarabkáját az egyik leghíresebb – nemzeti büszkeséggel átitatott – krikett pályának, majd egy speciális eljárással kitelepítették azt vidékre. Pár héttel később a fűdarabkából óriási mező lett, amire kihajtották legelni a bárányokat, a bárányok gyapjújából pedig elkezdtek ruhákat varrni. A ruhákat ezután elküldték a legnagyobb médiumoknak, újságíróknak és a játékosoknak. Innentől pedig minden ment magától. Nézzétek meg a videót a részletekért, mert tényleg nagyon jó kis kampányról van szó!
Nem kell semmi rosszra gondolni, mert ezúttal egy másik, ugyancsak testmozgáshoz kapcsolódó tevékenységről lesz szó, mégpedig a fociról. A nyugdíjas foci kifejezés hallatán sokaknak a az NB1 ugorhat be elsőre, de ez az egyetlen hely, ahol nyugdíjas tempóban játsszák ezt a sportot. A focira ugyanis valóban igaz, hogy 0-99 éves korig vagy akár még azon túl is játssza az ember, szerintem én is addig fogom rúgni a bőrt, amíg mozog a lábam. Mert ezt a sportot nem lehet abbahagyni, kicsit lassabban, kicsit esetlenebbül, de addig folytatja az ember, amíg csak bírja.
Amikor egy csapat öregfiú, éjszaka, titokban kifut a pályára, hogy újra átélje a stadionok hangulatát, újra fiatalnak érzi magát. Egy köszvényes testcsel úgy tűnik majd mint a világ legszebb lefordulása, egy bágyadt lövés pedig Ronaldo hálószaggató szabadrúgásának érződik belülről. De hát épp ez benne a szép, épp ezért nem lehet ettől a drogtól szabadulni. Ezt ismerte fel a Nike, ami ritkán szólítja meg az idősebb korosztályt. Most azonban egy egész más hangvételű filmmel rukkoltak elő, ami szerintem Schmuck Andoron és a Tisztelet Társaságának tagságán kívül is sokak szívét megdobogtatja majd
Ezúttal nem a teljes államkötvény kampányról lesz szó, azt majd egy nagyobb lélegzetvételű posztban elemezzük ki. Csupán azt szeretném bemutatni, hogy miért nem érdemes üres reklámkliséket használni a kampányokban. A "sok arc egy képen mozaik formában" klasszikus, lerágott és elcsépelt módja annak, hogy a sokaságot egy képen megmutassuk. Nemcsak amiatt nem érdemes ehhez az ötlethez nyúlni, mert semmitmondó és alkalmatlan arra, hogy felkeltse a célcsoport figyelmét, hanem azért is, mert könnyen olyan pofonba szaladhatunk bele, amilyenbe ezúttal a Pharmavitnek és a Magyar Államkincstárnak sikerült. A médiacég tervezője ráadásul mintha szándékosan tette volna egymás mellé a két posztert, hogy mindenkinek nyilvánvaló legyen az egyezés. Mindenesetre én egyik megrendelő helyében se nagyon tudnék lazítani. Na ez tényleg a mi történetünk!
Az eb-re kijutott csapatok mezei között is vannak szép példányok, ha például valaki szeretne egy fekete holland vagy egy zöld német mezzel megdobni, semmiféleképpen se fogja vissza magát. Azonban ez eb-n túl is van élet, amire a Nike gyönyörű mezei és még gyönyörűbb mezcsomagolásai az élő példák. Ha valahol, akkor Brazíliában istenként tisztelik a játékosokat, és hatalmas kultusza van a klubcsapatok és a válogatott mezeinek is. Erre erősített rá a Nike azzal, hogy az egyes mezekhez külön, már-már művészi kidolgozottságú csomagolásokat is terveztek.
Az első példa az FC International vérvörös színű meze, amelyet úgy csomagoltak be, mintha az egy teli vérátömlesztő tasak lenne, amit jég közé tettek egy szállításra szolgáló hungarocel dobozban. Az ötlet és a kivitelezés egyaránt ötös, valószínű, hogy a szurkolók valóban a vérüket adnák egy ilyenért. A másik a brazil nemzeti mez, ami a maga egyszerűségével és letisztultságával szinte már egy valódi műalkotás. Hogy ezt bebizonyítsák, egy éjfekete képkeretben árulják a trikót, ami így valóban művészi hatást kelt. Az FC Bahia, azaz a brazil Bahia tartomány csapata, amelynek szurkolótábora az össze közül a legvallásosabb és legbabonásabb egy olyan csomagban kaphatta meg a mezét, amely tele volt különféle szerencsehozó kabalákkal az az arany patkótól a Szűz Mária amulettig.
A negyedik, a legendás Santos meze, amelynek leghíresebb játékosa Neymar (ő most a legnagyobb sztár, a nagy kérdés, hogy végre Európába igazol-e, és ha igen, akkor hová), ennek megfelelően vele igyekztek feldobni a hivatalos mezt. Ehhez egy életnagyságú és élethű nyomatot tettek a mez csomagolásához, arra emlékeztetve a rajongókat, hogy ez a csapat futószalagon ontja magából a hozzá hasonló félisteneket, akikre mindenki szeretne hasonlítani. Egy igazi fanatikus nem fogja kihagyni, hogy ezeket a csapatai előtt tisztelgő speciális kiadású mezeket megvegye. Ha az Etónak készítene ilyet valaki, én sem sokat gondolkodnék!
Sok mindenre számít az ember, amikor egy ATM-hez lép, csak éppen arra nem, hogy valaki ül a vele szemben lévő automata belsejében. Pedig épp ezt tapasztalhatták meg a peruiak nem sokkal ezelőtt, köszönhetően a Volver reklámügynökség ötletének, amellyel a BBVA Banknak a perui gyerekek oktatási körülményeinek javítását célul tűző programja számára igyekeztek adományokat gyűjteni. Az alap problémát az jelentette, hogy a perui gyerekek olvasásértése rendkívül rossz eredményeket mutat. A felmérések szerint 10-ből 7 gyerek nem érti, hogy mit olvas, vagyis hiába képes elolvasni az adott szöveget, nem tudja annak jelentését összerakni. Ezzel a problémával Magyarország is régóta küzd, és a 2000-es évek elején a PISA teszteken mért uniós átlag alatti szövegértési eredmény csak mostanára kezd javulgatni.
A kampányban ott szerették volna megcélozni a célcsoportot, ahol relevánsan jelentkezhet ez az üzenet, ráadásul könnyen átfordítható adományozásba. Erre tökéletesen megfelelt az ATM automata, mint médiafelület. Amikor az "áldozat" az ATM-hez lépett, egy kamu, érthetetlen szöveg jelent meg a kijelzőn. Az ember csak nézett nagy szemekkel, hogy mi is történhetett, amikor egy előre felvett videó indult el a képernyőn, aminek köszönhetően úgy tűnt, mintha valaki, aki az automata belsejében ül, levenné ezt a kis táblácskát, és elkezdene hozzá beszélni. A bent kuporgó férfi elmagyarázta, milyen fontos is az olvasásértés promlémája és a perui gyerekek segítése, és arra kérte a pénzt felvenni igyekvőket, hogy egy mozdulattal, innen az ATM-ből utaljanak egy kisebb összeget a szervezetnek. Nem tudom, hogy rám a frászt hozta volna egy ilyen akció, vagy én is boldogan mosolyogtam volna az automatás törpére, de hogy eredeti a megoldás, az biztos. Nektek bejön?
Rendkívül provokatív reklámkampánnyal sokkolja az angol népet a Harvey Nichols luxusruházati áruház, melynek flyerein és DM eszközein bevizelt modelleket láthatunk. A felettébb gusztustalan ötlet egy egyszerű angol kifejezésből ered, amely szabad fordításban így hangzik: “Próbáld meg visszatartani az izgalmadat”. A headline ugyebár egy olyan leárazásra utal, ahol be fogsz pisálni a gyönyörű portékáktól, csak bírd kivárni míg eljutsz az áruházba.
Azt gondolom, hogy a kampány mindenképpen egy üde (szín)folt a hasonló reklámok piacán. Leginkább az ugrik be róla, mikor kiskoromban bajuszt és szemüveget rajzoltam az unott fejű, bambán pózoló modelleknek – bár a pisire valamiért sosem gondoltam. Mindemellett a printek kétség kívül zavaróak és bántóak lehetnek bizonyos embereknek, és emiatt nem szabadott volna kiadni őket. A reklamáló angolok máris támadást indítottak az erkölcstelenséggel szemben, melyre a Harvey Nichols szóvivője csupán annyit mondott: ők csak humorosan akarták képileg megragadni a kiárusítás okozta izgalmat. A kampány tervezése közben és előtt is pozitív visszajelzéseket kaptak a közösségi médiából.
A probléma valószínűleg ott van, hogy nem csak fiatal és szabad szellemű rajongók, hanem idősebb emberkék is megkapták a postaládájukba a reklámanyagot.
A Walking Dead zombidarabolós sorozat nem egy furcsa, sőt gyomorforgató reklámot insiprált már szerte a világban az elmúlt évek alatt. Ezúttal a norvég Frank nevű ügynökség rukkolt elő egy kifejezetten ötletes reklámmal annak kapcsán, hogy az ottani Fox Crime csatornán éppen most indult a sorozat második évadja. Hogy ezt beharangozzák, az egyik legforgalmasabb oslói metróállomást vették célba, ahol egy óriási, életnagyságú zombikat ábrázoló posztert helyeztek ki. A képen látható zombik karjait és lábait úgy perforálták, hogy azokat egy mozdulattal le lehessen szakítani, és éppen arra kérték a járókelőket, hogy tegyék is meg ezt. Merthogy mahukn a leszakítható testrészeken helyezték el a csatorna webcímét, ahová irányítani szerették volna a potenciális nézőket. Szerintem nagyon nagy ötlet, én legalábbis szívesen cincáltam volna szét egy jóképű zombit, hogy a karját a hónom alá csapva hozzam a frászt a mozgólépcsőn a reggeli kómában utazókra. A képen a nagy poszter egy kisebb méretű verziója látszik, mert képet csak erről találtam a neten, de az egész kampányért nézzétekl meg a videót, érdemes.
Ma ismét bebizonyosodott, hogy nincs lehetetlen, ha virtuális falfestésről (projection mapping) van szó. A The Theory író/rendező páros tavalyi rövidfilmje után most ismét egy különleges történettel állt elő, melynek neve ‘Fénysebesség’. A srácok egy klasszikus autós üldözést találtak ki, ám ki se tették a lábukat az utcára, mindent egy szobán belül oldottak meg egy miniatűr vetítővel, egy iPod touch-al és egy Canon 5D MkII-vel.
A kísérlet újra felszította bennem a vetítős telefonok utáni vágyam. Ha végre tömegesen el tudnának terjedni, óriási szerepük lenne a jövőben mind a mobilappok, mind pedig a reklámok területén ezeknek a mini projektoroknak. Hiszen – ahogy ez a film is mutatja – a virtuális dolgok végre tényleg ki fognak kerülni a valóságba, ezzel pedig egy teljesen új élményt nyújtanak a fogyasztóknak. FMCG, autó és persze a telekom szektor is nagyon szakíthat majd az új technológiával. Ti milyen márkának tudnátok elképzelni hasonló appot?
Hogy lehet egy malacperselyt újra felhasználni, ha egyszer épp az a lényege, hogy ripityára kell törni? A válasz pofonegyszerű, mint ahogy ez a Fevi kwik pillanatragasztó legújabb kampányából ki is derül. Ennek során hétköznapinak tűnő malacperselyeket osztogattak boldog-boldogtalannak. Ezek a pofás, sárga malacok teljesen hétköznapinak tűntek, leszámítva az oldalukon olvasható, első pillantásra teljesen értelmetlen "Többször használható malacpersely" feliratot. Ez csak azután vált érthetővé, hogy a tulajdonosok szorgalmasan telepakolták a perselyeket, majd annak rendje s módja szerint széttörték azokat. Csak ekkor került elő a malac hasából az ajándék pillanatragasztó, amelynek segítségével újra össze lehetett ragasztani a perselyeket. Nektek is összeállt?
Hogyan tud egy jelentéktelen kis cég nagy hírverést csapni maga körül? Nyilván nem nagy költségvetésű reklámkampányokkal, hanem például olyan botrányos vagy botrányszagú húzásokkal, amelyek előre kiszámíthatóan felkeltik majd a sajtó érdeklődését. Ezt az utat választotta az Icecremists nevű londoni, jégkrémeket és fagylaltokat árusító kis vállalkozás is. Tavaly már előrukkoltak egy hasonlóan botrányos, Baby gaga névre hallgató termékkel, amelynek különlegessége az volt, hogy anyatejből készült, na és az, hogy Lady Gaga menedzsmentje megtette nekik azt a szíveséget, hogy beperelje őket ezért.
Ezúttal talán még messzebbre merészkedtek, és még nagyobb botrányt céloztak meg, amikor piacra dobták a Vice Lollynak hívott új terméküket. A pisztoly formájú jégkrém különlegessége a cég szerint abban áll, hogy az édesség készítéséhez eredeti szenteltvizet használtak fel, amelyet egy híres franciaországi zarándokhelyről, Lourdes-ból szereznek be, amelyhez az egyház által is bizonyítottan legalább 68 csodás gyógyulás fűződik. Bár ez alapján inkább csak szent víznek, mint pap által megáldott szenteltvíznek tűnik az alapanyag, amely a jégrém háromnegyed részét teszi ki, a maradék összetevő sem kutya, hiszen 1/4 rész abszintot is tartalmaz a pisztoly formájú "édesség".
A botrányt nem bízták a véletlenre a készítők, amit a "spirituális felfrissülést" nyújtó termék reklámanyagai is mutatnak, amelyeken szexi apácák nyalogatják boldogan az igézően zöld pisztolyokat. Lehet vitatkozni azon, hogy egy ilyen termék öncélú botránykeltés-e, vagy inkább egy merész, provokatív műalkotás. A lényeg, hogy a célját elérte, mert újra mindenki az Icecreamists cégről beszél, és biztos vagyok benne, hogy rengetegen keresik majd fel őket, hogy megkóstolják valemelyik anyatejes-szenteltvizes különlegességet vagy csak hogy elnyaljanak egy unalmas vaníliát. Ha ebből indulunk mik, akkor az ördögi terv működött!
Megtetszik a kirakatban egy cipő. Bemész, megkérdezed, hogy van-e a méretedben. Ha nincs, mérgelődsz és keresel egy másik boltot. Ha van, akkor felpróbálod, hogy megnézd, hogy mutat rajtad a kiválasztott lábbeli. Eddig legalábbis így működött a cipővásárlás. A német Görtz cég azonban egy lépéssel tovább ment, és elképzelte, hogy fogunk cipőt venni a jövőben. Ha pedig már elképzelte, meg is valósította az ötletet, ami egészen új távlatokat nyit vagy legalábbis vetít előre a vásárlásban.
Egy egyszerű, de nagyon átgondolt és okos kis rendszert hoztak létre, amelyet forgalmas helyeken állítottak fel. Az eszköz néhány érzékelőből, kamerából és egy nagy, city light poszter méretű LCD kijelzőből áll, és már ránézésre is kíváncsivá teszi az embereket. A potenciális vásárlóknak nincs más dolguk, mint a kijelölt helyre állni a kijelzővel szemben, és hagyni, hogy a rendszer bekalibrálja magát. Ezután már csak választaniuk kell a Görtz által forgalmazott cipők közül, és máris megcsodálhatják magukat benne, ami akijelzőn már a saját lábukon, a régi cipőjük helyén jelent meg.
Gombnyomással változtathatnak a virtuálisan felpróbált modell színvariációi közül, és körbeforogva ellenőrizhetik, hogy jól áll-e nekik. Ha tetszik nekik az eredmény, ott helyben egy képet is posztolhattak magukról a facebookra. Kényelmes, gyors, látványos megoldás, ami ha nem is szorítja ki a cipőboltokat most azonnal, elgondolkoztatja a vásárlókat, és jó benyomást tesz rájuk. Ezerszer hatékonyabban javítja a Görtz megítélését egy ilyen megoldás, mintha egy melldöngető sajtó kampányt csináltak volna ebből a pénzből, amiben leírják, mennyire modern és innovatív is a márka. Megnéznék egy ilyet itthon is.
