Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Sokan kerestek meg közületek azzal a kérdéssel, hogy fogjatok hozzá, ha be szeretnétek kerülni a reklámszakmába. Sokan közületek már megpróbálták a dolgot, és friss diplomával a kezükben jelentkeztek ügynökségekhez, aztán meglepve tapasztalták, hogy nem kapnak utánuk két…
Egy évvel ezelőtt a heti kérdés rovatban már feszegettük ezt a témát, de akkor a másik oldalról futottunk neki. Akkor azt kérdeztem, hogy kívülről kinek tűnik vonzónak a reklámszakma, ki érzi úgy, hogy el tudná képzelni magát ezen a pályán. Akkor a körkérdés apropóját az…
Reklám nélküli tévéadó, amin nem a top filmek mennek? Ki hallott már ilyen őrültséget? A francia közvélemény is felhördült, amikor Sarkozy 2008 elején bejelentette, hogy egyik fő célja megtisztítani a köztévéket a reklámoktól. Ő azon a véleményen volt, hogy ha már az…
Most, hogy jobbról és balról is záporoznak a megrendítő erejű politikai reklámpofonok a választókra, újra elgondolkodtam azon, hogy én tudnék-e, szeretnék-e egy politikai párt kampányán dolgozni. Merthogy így első látásra nem egy csábító perspektíva. A furcsa a dologban az,…
Ezen a héten a Red Dot képügynökség, a Corbis hazai képviselője hirdet a blogon. Ennek apropóján jutott az eszembe, hogy érdemes lenne körüljárni egy kicsit a stock fotó vagy nem stock fotó kérdéskörét. Norvégmintás kötött pulcsiban hófehér fogakkal, gondtalanul nevető…
A reklámszakmában dolgozókra általában úgy tekintenek, mint akik semmit sem csinálnak, miközben talicskával tolják haza a tízezreseket. Akik csak azért szállnak ki néha az irodai jakuzziból, mert elfogyott az eper, amit a pezsgő mellé falatoztak. Nekem így belülről egy kissé…
Már többször felmerült a blogon a kérdés (legutóbb a Lemonade című dokumentumfilm kapcsán), meddig lehet a reklámiparban dolgozni, meddig bírja az ember komplett idegösszeomlás nélkül. Itt már hallom is a hurrogást, hogy a kreatívok megint csak kényeskednek, és jódolgukban nem…
A portorozsi reklámfesztivált az elején kissé lesajnálták, és amikor a szervezők azt a célt tűzték ki, hogy nemzetközi szinten jegyzett reklámversennyé fejlesztik a Golden Drumot, hogy az a régió Cannes-ává nője ki magát, sokan meg is mosolyogták őket. Mára azonban az ügyes…
Néhány héttel ezelőtt már megtárgyaltuk itt a MOL aktuális filmjét, ami haveri alapon közelít a vilgágcég-státuszhoz, és igyekszik barátságossá, közvetlenné tenni ezt a pozíciót. A mindenkivel lebratyizó és kínos szóvicceket sütögető portás azonban nem igazán…
Nagy nemzetközi reklámügynökség biztos háttérrel, bebetonozott multi ügyfelekkel? Kis magyar stúdió alacsonyabb fizetéssel, de nagyobb önállósággal? Szabadúszás jó pénzért, de bizonytalan megrendelésekkel? Ahányan vagyunk, annyi félére esküszünk, ami azért jó, mert…
Ha a reklámszakmában dologozol, akkor nagy valószínűséggel az egyik legnagyobb barátod a koffein, amit a nap ébrden töltött óráiban gyakorlatilag folyamatosan adagolsz magadba. Egy kávé korán reggel, egy délelőtt, egy ebéd után, egy meg búcsúzásképpen, egy energiaital a…
Csütörtökön lesz a nagy nap, amikor a magyar reklámszakma apraja-nagyja nagyon stílszerűen összegyűlik a Gödörben, hogy megünnepelje az elmúlt egy évet, és egymás hátát veregetve megnyugtassa a lelkiismeretét, mondván nem is vagyunk annyira lemaradva a világtól. A…
Update: Elnézést azoktól, akik már szavaztak, de akkora hülyeség volt a címben (kampányokokat írtam), hogy muszáj volt újraindítanom az egészet, mivel a poll-r rendszere utólag már nem engedi javítani a kérdést. Aki nem rest, az nyomjon még egyszer, legyen szíves. Bocs és…
Update: Végre elhárították a hibát, és újra működik a szavazóbox. Fussunk akkor neki még egyszer a szavazásnak, és lássuk, elsöpri-e a népharag a reklámszóvicceket. Az elmúlt néhány alkalommal beleszaladtam már olyan reakciókba, amelyek az enyémmel homlokegyenest…
Ezen a héten a szokásosnál egy sokkal komolyabb témáról akarlek megkérdezni benneteket, mégpdig arról, működőképes-e egy csocsóasztal nélküli reklámügynökség. Személyes tapasztalataim szerint nem. Eddig akárhány ügynökségnél dolgoztam vagy jártam, kivétel nélkül…