A Skittlesről már több alkalommal is volt szó itt a blogon, köszönhetően teljesen elborult reklámjainak. Ezúttal a facebookot vette célba a cég, amely több mint 11 millió követővel rendelkezik a nemzetközi fan page-en. Az angol oldalon viszont csak 800 000 követőjük volt, egészen addig, amíg egy ügyes akcióval meg nem szüntették ezt a tűrhetetlen állapotot. Kreáltak egy kellően tenyérbe mászó karaktert, egy bizonyos David Phoenixet, akit betettek egy üvegfalú tartályba, ami leginkább egy telefonfülkéhez hasonlított. Ezt követően annyi szem Skittles cukorkát borítottak a fejére, ahány követője volt az oldalnak. Ekkor kezdődött a játék, ugyanis arra kértek meg mindenkit, hogy csatlakozzon hozzájuk, és ezzel a gesztussal dobjon ő is egy cukorkát a fickó fejére, amit egy webkamera segítségével meg is nézhetett. Nagyjából 1 200 000 darabra lőtték be a fülke megtöltéséhez szükséges cukorkák számát, aminek összegyűjtésére 24 órát adtak a fanoknak. Erre azonban nem volt szükség, mert mindössze 10 óra alatt összejött az ehhez szükséges követőszám, . A kunszt végén egy amolyan copperfieldes trükkel eltüntették a széteső fülkéből a főhőst, így természetesen nem lett baja. A résztvevők ezt olyannyira nem vették zokon, hogy a fanek száma azóta már 1,4 millióra növekedett. Elképesztő adatok, még akkor is, ha arányosan nézzük. Nálunk is kellene már egy igazi nagy durranás. via: adfreak
De most egy kicsit ezért is. Ugyanis az elkövetkező néhány hétben a Volvo S60-as az addictra is beköltözik. Na nem fogja fenekestől felforgatni a megszokott rendet, csak megjelenik itt-ott, visszaköszön a bannerekben, és talán egy kis plusz életet is hoz a blogba. Sajnos nekem még nem volt alkalmam kipróbálni az autót, de a reklámok alapján mindenképpen érdemes lehet beleülni. Nem vagyok egy heves sofőr, ezért nem tudom, hogy belőlem mennyire hozná ki a Michael Knightot, de elképzelhető, hogy a rükvercben beparkolásnál keményebb trükköket is kiprovokálna belőlem. Nézzétek meg a filmeket, amiben az S60-assal bemutatott kunsztok vannak. Ha ezektől nem jön meg hozzá a kedvetek, akkor semmitől. Szolgálati közleményünket hallottátok.
Mindennek és mindenkinek van ára. Hogy neked nincs? De van! Nem hiszed? Akkor járj utána a HowMutch nevű, szerintem zseniális és villámgyorsan terjedő oldalon, amit egy egészen egyszerű ötletre húztak fel. Oda kattintva vicces kérdéseket találsz, amelyek mindegyike arra vonatkozik, hogy mennyiért vállalnál be különféle dolgokat, illetve, hogy mennyit érne meg neked, ha megkaphatnál valamit. A kérdések között vannak teljes hülyeségek, mint például, hogy mennyiért nyalnál meg egy metrókapaszkodót vagy hogy mennyit érne meg neked egy röntgen szemüveg, de vannak köztük provokatívak, elgondolkodtatók és még egész használhatóak is. Arra a kérdésre, hogy mennyiért válnál meg egy házi kedvencedtől, reflexből azt válaszolja az ember, hogy semmiért, de ha mondjuk valaki 100 millió forintot kínálna érte, lehet, hogy lenne, aki meggondolja magát. Ugyanígy érdekes lehet, hogy mennyit ér a Twitteren egymillió követő, hogy mennyiért szoknál le a cigiről, mennyit kellene azért neked fizetni, hogy egy évig ne használj netet vagy éppen hogy te mennyit csengetnél azért, hogy egy napig a melletted sétáló Morgan Freeman narrálja, amit csinálsz. Külön érdekesség, hogy az oldal összegyűjti a beérkezett adatokat, így a válaszadás után megnézheted, mennyi a piaci értéke mondjuk egy egyéves cölibátusi fogadalomnak, és azt is megtudod, hogy az emberek hány százaláka adott meg a tiédnél alacsonyabb vagy éppen magasabb árat. Szerintem nagyon jó móka, érdemes kipróbálni.
Az index mai interjújában sok dologról kérdezte a frappáns nevű Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának elnökét. Többek között az internetes szabályozással kapcsolatban is, aminek kapcsán Szalai elmondta, hogy egyelőre nem tervezik a facebook megregulázását. Ennek hallatán Zuckerberg biztosan megkönnyebbülten sóhajtott fel, de ha tovább olvasta az interjút, valószínűleg összeráncolta a szemöldökét. Szalai Annamária ugyanis a social média aktivitását firtató kérdésre azt felelte, hogy "A Facebookon és az Iwiwen is fent vagyok álnéven, azonban napi szinten nem lépek be." Mostantól kezdve senki sincs biztonságban, lehet, hogy a szigorú médiaellenőr is ott figyel az ismerősei között Szabó Irén vagy Németh Balázs álnéven, állájkokat osztogatva. Arra gondoltam, jó lenne kideríteni, milyen név mögött bújhatott el a Médiatanács elnöke, ezért (álnéven!) létrehoztam egy facebook oldalt Nem én vagyok Szalai Annamária néven. Mostantól kezdve nincs más dolgunk, mint minél többen csatlakozni ehhez az oldalhoz. Így miután mind a kétmillió facebook felhasználó belájkolta a a csoportot, "nyilvánvalóan" az lesz Szalai Annamária, aki végül utolsónak marad. Csatlakozzatok ti is, nyugtassátok meg az ismerőseiteket, hogy nem ti vagytok Szalai Annamára!
Ennél botrányszagúbb címet nem is adhatott volna a kampányának a Jack&Jones ruhamárka, amellyel a legújabb, szintén elég provokatív, Girl Toy fantázianevű férfi kollekciójukat szerették volna bevezetni. A kampány logikája szerint a cég ruháiba öltözött férfiakra teljesen rászállnak majd a nők, és csak egy játékszert látnak majd benne, akivel szívesen elszórakoznának. A film főhősét is a szexjátékukká teszik, amit egy sor kifordított jelenetben mutatnak meg. Legtöbbjüknek talán nem is tulajdonítanánk különösebb jelentőséget, ha fordítva lennének leosztva a szerepek, és nem a srác lenne a szenvedő alany. Így viszont furcsa hatást keltenek, a srác pedig azon mereng, hogy hová tűnt a romantika a kapcsolataiból, miért bánnak úgy vele a nők mint egy játékszerrel. Végső elkeseredésében megállapítja, hogy "A nők mind disznók!" A furcsa az egészben, hogy én ezt a márkát kedvelem, de valahogy nem éreztem, hogy nekem szólna a film. Most vagy én vagyok már túl öreg, vagy ez egy lapos, kiszámítható, szexista reklám.
A Keatívon olvastam, hogy a Karaván kávémárka idén ünnepli 35. születésnapját, aminek alkalmából 5 év csendkirály után most új kampánnyal jelentkezik a Douwe Egberts. Nem egyszerű dolog ezeket a nagy múlttal rendelkező, de valójában eléggé üres szoci márkákat tartalommal feltölteni. A Karaván ráadásul még ezek között is egy hendikepes név, hiszen egy füstölt, ömlesztett sajt is ugyanezen a néven indult harcba annak idején. Ők rámentek erre a sivatagos-karavános-arab vonalra, ami egy sajt esetében azért talán még érthetetlenebb mint a kávénál, de a kávémárka legalább ennek az olcsó kísértésnek elle tudott állni. Ez azonban még nem elég a boldogsághoz, az illetékesek szemmel láthatóan hatalmas kínban voltak a kávé pozícionálásakor. Jobb híján maradt a jó öreg "beindítja az érzékeket" alapvetés, ebből próbálták meg a készítők kihozni a lehető legtöbbet. Nézzük, hogy sikerült.
A film egy éppen pörkölődő kávészemeket ábrázoló, gusztusosnak szánt képpel indul, de aztán valami egész furcsa fordulatot vesz. Az egyik kávészem ugyanis átváltozik egy embrió pózban kuporgó, meztelen férfivá, aki csak annak köszönheti, hogy nem ég meg testfelületének 95%-a, hogy csak egy metafora. A hiányos öltözetű szimbólumunk a következő jelenetben már a görög atlétákat megszégyenítő természetességgel vág le egy meztelen sprintet, hogy a végén egy tökéletesen kivitelezett fejessel egy csésze kávéba vesse magát. Innen nyit a kép, és látjuk, ahogy a csinos háziasszony felhörpinti a meztelen férfit elnyelő kávéját, majd annak jeléül, hogy ő most nagyon lángra van lobbantva a kamerába néz, szemében pedig felizzik a vad tűz. Élj tűzzel! - hangzik a kissé nehezen értelmezhető kampánysor, ami alapján hirtelen nem tudtam eldönteni, mit is kellene gondolnom a kávéról. Aztán lehet, hogy csak annyi a baj, hogy nem tartozom a szigorúan vett célcsoporthoz, és a csinos nők egytől-egyig értik, hogyan kell a tűzzel élni. Ők biztosan magas pontszámot is adnak a filmnek. És ti? Értékeljetek, szavazzatok, aztán igyatok egy jó eszpresszót.
Na persze nem annyira röhejes, mint az itthon futott "Szólj apádra, vigyázzon a világra!" kampány, ami már majdnem annyira rossz volt, hogy szívesen nézze az ember. A vancouveri DDB szpotja finoman teszi nevetségessé a pazarlás minden formáját, és a BC Hydro Powersmart szervezet megbízásából készült reklámjában egyszerű, hétköznapi példák segítségével demontsrálja, mennyire röhejes is a legtöbb szituációban, ha a szükségesnél jóval többet használunk. Minden lehúzás után eldobni a borotvát, kézmosás után szándékosan nyitva hagyni a csapot, egy másolatért egy egész csomag papírt felhasználni vagy éppen a kocsit járó motorral a parkolóházban hagyni akkora marhaság, hogy senkinek sem jutna eszébe. Ezzel szemben egy égve hagyott lámpa vagy éppen a le nem kapcsolt munkahelyi számítógép egész "normálisnak" tűnik legtöbbünk szemében, pedig valójában semmivel sem kevésbé röhejes módja a pazarlásnak, mint a bemutatott extrém példák. Nézzétek meg, és ha kimentek a szobából, kapcsoljátok majd le a villanyt. Köszi!
Már a T-Mobile előtt is rengeteg tinci-tánci flashmobot szerveztek a táncoslábú feltűnési mániások, de miután a T telenyomta a netet a Liverpool Street station-ön készített reklámjával, ami majdnem minden reklámdíjat megnyert, amit meglehetett, elfáradt a dolog. Ennek ellenére még századik, sőt százegyedik bőrt is le akarnak még róla húzni a különféle brandek. A kellemetlen a dologban, hogy hozzánk természetesen ez is csak fáziskéséssel ért el, így még kevésbé volt eredeti, amikor a Mammutban vagy a Szigeten tűntek fel a táncoló csoportok. Azt hiszem nem vagyok egyedül, nem csak nekem jönnek már ki a könyökömön ezek az akciók. És hogy akkor mégis miért került fel egy újabb táncos videó? Nézzétek meg a provokatív sorozatairól és reklámjairól ismert E4 csatorna vírusvideóját, és meglátjátok. (Egyedül a lufis kislányt sajnálom, de gyanítom, hogy ő beépített ember volt.)
Gyerekkoromban a haverokkal rendeztünk suli utáni horrorfilmes videózásokat, ahol a besötétített szobában néztük az osztrák videótékákból átmásolt, gagyi hangalámondásos horrorfilmeket, amiken még úgy is rendesen fostunk. Mostanra azért már egy kicsit megemelkedett az igerküszöböm, félni nem is emlékszem, mikor féltem utoljára egy filmen. Ennek ellenére ilyen akcióra, mint amit a Buried című film promóciójaként szerveztek, nem hiszem, hogy valaha vállalkoznék. A Buried alapsztorija az, hogy a főhős a földbe temetve tér magához, ahol 90 percre való oxigénje és egy mobiltelefonja van, hogy kiszabadítsa magát. hogy a film körül egy kis hírverést csapjanak, a rajongók közül kiválasztottak négy jelentkezőt, akik vállalták, hogy egy a föld alá eltemetett koporsóban nézik meg a horrorfilmet vagy talán inkább thrillert. Zsákot húztak a fejükre, autóba vágták őket, majd egy Austintól 30 percnyire lévő területen, előre megásott gödrökbe tették őket. A filmet a koporsójuk belsejére rögzített LCD tévén nézték meg, amitől ha így nem csinálták össze magukat, akkor a moziban sem fogják. Egészen őrült egy ötlet, de azt már elérte, hogy tudjak erről az amúgy nem különösebben izgalmas filmről. via:adfreak
Bery, a BrandFestival szakmai igazgatója keresett meg azzal, hogy nem ajánlanám-e nektek az idén tizedik alkalommal megrendezésre kerülő BrandFestivalt. Én a kérését örömmel teljesítettem, már csak azért is, mert itt évről évre érdekes, olyan külföldi reklámgurukkal és hazai marketingesekkel lehet találkozni, akikre bizony érdemes odafigyelni. Előadások, workshopok és kerekasztal beszélgetések keretein belül igyekeznek megvitatni a legfontosabb szakmai kérdéseket. Minden évben gondoskodnak róla, hogy legyen néhány nagyágyú a vendég előadók között, idén Agnello Dias, az indiai kreatív isten, a Taproot India ügynökség alapítója jön majd el, hogy megosszon a hallgatósággal néhány gondolatot. Nem kevésbé ígérkezik édekesnek a Coca-Cola volt vezérigazgató-helyettesének, Marc Mathieu-nak és Kate Galbraith-nek a The Economis magazin elemzőjének az előadása sem, de az ezt követően szervezett workshopok közül is tudnék olyat választani, amit szívesen megnéznék. Az új médiumok tévével szemben tapasztalható térnyerése, ennek a médiavásárlásra gyakorolt hatása, az innováció szerepe a márkák vagy akár az ügynökségek életében, a hagyományos ügynökségi modell tarthatatlansága vagy éppen a social média minden játékszabályt megváltoztató térnyerése mind olyan témák, amelyek megérnének egy misét. Aki teheti és megengedheti, az menjen el október 21-én a Brandfestiválra, aminek a Ludwig múzeum ad majd otthont. A New Economy legyen veletek!
Nemcsak a filmipar, hanem a reklámipar is egyre jobban megkedveli Magyarországot, és egyre szívesebben helyezi ide a forgatásait. Nem is csoda, hiszen nemcsak az ország sokszínű, de a fővárosnak is rengeteg arca van. Könnyedén lehet itt egymáshoz közeli helyszíneken századeleji hangulatot teremteni, pezsgő nagyvárosi életet filmre vinni, vagy éppen cool utcákat és divatos épületeket filmezni. Ez persze még nem lenne elég, de a kiszolgálás, a háttér is egyre profibb, a hazai produkciós cégek egyre magasabb és megbízhatóbb színvonalon dolgoznak. Az Economist mellett a Toyota is szívesen forgat itt (Aygo szpot), legutóbb pedig az egyik legmenőbb reklámügynökség, az amerikai Crispin Porter hozta ide a Microsoft új, Windows7-es oprendszerű mobiljaihoz készült filmjét, amelynek produkciós munkáit a Pioneer Films végezte. A reklámban úgy harangozzák be az új készüléket, mint ami alapvetően fogja megváltoztatni a telefonáláshoz való viszonyunkat. Ebből a szempontból szerintem egy kicsit öngól az ötlet, arról már nem is beszélve, hogy - ahogy arra Iván, az Ads of the world atjya felhívta a figyelmet - nagyon hasonlít egy korábbi filmre. Ettől függetlenül a szpot gyönyörű, tele van vizuális orgazmust szerző jelenetekkel, és külön élvezet közben hazai helyszínek és ismert reklámarcok után vadászni. Ti hányat ismertek fel közülük?
A nálunk is ismert, bár boltot még egy jó ideig biztosan nem nyitó, GAP ruházati áruházlánc néhány hónappal ezelőtt nagy elhatározásra szánta el magát. A 20 éve változatlan és közkedvelt logójukat szerették volna megújítani, egy kicsit modernizálni, amire annak rendje s módja szerint egy pályázatot írtak ki. Eddig még nem is lenne baj, csakhogy a pályázatra beérkezett javaslatok közül sikerült egy olyan verziót kiválasztaniuk, ami szemben az eddigi karakteres és a vásárlók által kedvelt logóval igazán semmitmondó és észrevehetetlen. Néhány nappal ezelőtt aztán megvolt a nagy leleplezés, az új logót a közönség elé bocsátották, akik a vezetőség nagy meglepetésére, azonnal és csoportosan kezdtek el hányni tőle. A fórumokat, blogokat és a facebookot is elárasztották a tiltakozó bejegyzések, mindenki a régi logó szerethetőségét kérte számon a menedzsmenten, azt követelve tőlük, hogy dobják a kukába az újat.
Fricskaként egy zseniális honlapot is létrehoztak, Crap your logo néven, ahol bárki, bámilyen szót beírhat, amiből az oldal a GAP mintájára logóvá alakít (a neves adrants reklámblog is napokig ezzel a logóval futott). A marketingvezető tett egy kósza kísérletet, hogy megvédje az újítást, aztán érzékelve, hogy süket dumája süket fülekre talál, végül beadta a derekát. Meghirdettek egy újabb, most már a tömegeket és a vásárlókat is bevonó design pályázatot, amelyen bárki beküldheti a saját javaslatát, amelyek közül a legjobbat majd szavazásra bocsátják. Ebben a helyzetben ez volt az egyetlen menekülési út. Az este egy újabb példáját szolgáltatta annak, milyen erőt is képviselnek a vásárlók a social médiában. Kedves ügyfelek, jó lesz erre itthon is figyelni.
Update: Ez a social média varázsa! Mire élesítettem a posztot, máris új fejlemény van az ügyben. A vezetők ugyanis úgy döntöttek, mégsem a crowdsourcing a megoldás, ezért belátva tökéletes vereségüket, épp az előbb jelentették be a facebook csoportjukban, hogy visszatérnek az eredeti logóhoz. Ha a végén kderül, hogy az egész egy megtervezett akció volt, akkor leborulok előttük.
A Simpson családban és Banksyben eddig csak az volt a közös, hogy mindkettő zseniális a maga nemében. Most egyszerre élvezhetjük mindkettőt, ugyanis a Simpsons stábja felkérte a híres-hírhedt street artost, hogy készítse el a sorozat ikonikus intrójának egy saját változatát. Banksyt sem kellett sokáig kérlelni, és összedobott egy olyan tuti animációt, hogy csak néz az ember, ami vasárnap este, azaz október 10-én adásba is került. Az egészben az a legdöbbenetesebb, hogy a Simpsonst sugárzó Fox csatorna teljes szabad kezet adott Banksynek, aki élt is ezzel a lehetőséggel. Az általa írt és rendezett verzióban azt mutatja meg nekünk, hogyan is készül valójában a sorozat, milyen sötét dolgok is zajlanak a kulisszák mögött, mennyi mocsok tapad a készítők kezéhez. Kész, egyszerűen zseniális. Elég kemény jelenetek is vannak benne, aki nem szereti a néha elég nyers és durva banksys humort, az bele se kezdjen.
Hogy lehet azzal segíteni, ha valaki egy kissé puhos, nem különösebben vonzó, möndössze egy szál alsógatyát viselő, hererákból meggyógyult, középkorú férfit néz a neten élőben egy webkamerán? Úgy, hogy ez az egész show tulajdonképpen egy jótékonysági célú akció, amit a Stanfield's fehérneműket forgalmazó cég szervezett, hogy felhívja a figyelmet a hererák veszélyeire és persze egyúttal az alsógatyáira. A cég ugyanis azt találta ki, hogy nem a szokásos módon adományoz egy nagyobb összeget a rákbetegek javára, hanem eggyel érdekesebben vezeti elő a dolgot. A "The Guy at Home in His Underwear névre keresztelt projekt pontosan azt adja, amit ígér, vagyis egy alsógatyás srácot az otthonában, aki a szokásos napi rutinját végzi 25 napon keresztül a bekamerázott lakásában.
És hogy ebből hogy lesz pénz? Úgy, hogy a cég felajánlott egy dollárt minden felhasználó után, aki a facebookon lájkolja a kampány oldalát. A céljuk 25 000 rajongó elérése volt, ami már mostanra majdnem megvan, reméljük, hogy a kampány sikerét látva tolnak majd egy kicsit a büdzsén. Ezen felül a rajongók is gyűjthetnek pénzt, amelynek fejében a főhős hetente más és más dologra vállalkozik. Ha összejön 500 dollár, akkor ezen a héten például bő zsírban szalonnát fog süni meztelen felsőtesttel, a következő héten mellszőrzetet gyantáznak neki, utána pedig egy tetoválást is kap. Lájkoljatok egyet ti is, nem kerül semmibe, mégis 1 dollárt ér.
Tanulni, tanulni, tanulni - hangzott minden évnyitói beszédben a lenini dörgedelem az igazgatónő szájából, de azt hiszem nem ugyanarra gondolta a mester, mint amit a kanadai Lowe Roche ügynökség kreatívjai. Ők egy szemtelenül egyszerű, mégis provokatív plakátot készítettek az Audi Ferrari-gyilkosnak szánt sportkocsijához, amelyen azt javasolják az erre áhítozóknak, hogy tanuljanak, mert különben csak a kirakatban fogják látni ezt a csodát. Ez persze erős túlzás, hiszen ha igazán gyorsan szeretnének egy ilyet vezetni, akkor jobban járnak, ha az iskola helyett az alvilág felé fordulnak, a tavaly Budaörs határában egy illegálisan behozott Porschéval és Lamborghinivel száguldozó "vállalkozók" sokat tudnának mesélni erről. Én mit csináljak, ha szeretnék egy ilyet? Érdemes még valamilyen OKJ-s képzésre beiratkoznom?
